Quantcast
Kezdőlap KedvencekTudatos gyerekkor Ültess fát online!

Ültess fát online!

Kovács Móni

A magyar kormány természetesen leszavazta az európai klímaváltozással kapcsolatos célkitűzést, Csehországgal és Lengyelországgal karöltve mehetünk a sarokba kukoricán térdepelni. Nem mondhatom, hogy meg vagyok lepve, bár a találkozó előtti, együttműködésről szóló hírek bizakodással töltöttek el, végül mégsem kellett csalódnom a kormányunkban: újra csalódást okoztak. Mint mindig.

De ez csak egy mementója a világ jelenlegi történéseinek. Németországban például ezren foglalták el a – valószínűleg – Nyugat-Európa CO2 kibocsájtásának egyik legnagyobb előidézőjét: a Garzweilert, egy Rajna-vidéki barnakőszénbányát, ezzel rendkívül kényelmetlen helyzetbe hozva a német kormányt és a bányát is, hiszen ők ketten 2038-ig érvényes szerződést kötöttek.

A polgári radikális megnyilvánulások előreláthatóan egyre nagyobb teret fognak kapni mindaddig, amíg az országok vezetői nem tesznek egyértelmű lépéseket a világkatasztrófa megelőzésére – és ez mindenképp bíztató kezdet.

De mit tegyünk akkor, ha nem akarunk feltétlenül polgári engedetlenséget elkövetni, és nem tudjuk, hogyan is küzdjünk az élhető bolygóért. Jó hír, hogy kimozdulnunk sem kell, otthonról is dolgozhatunk a jövőnkért, legyen szó petíciók aláírásáról vagy akár adományozásról.

Ahogy a múltkor már írtam róla, faültetéssel tehetünk a legtöbbet a Földünkért, de jelentősége van a fogyasztás, és a fogyasztói társadalom csökkenésének is. Összegyűjtöttem nektek néhány oldalt, ahová érdemes lehet adakozni – ha a pénztárcátok engedi –de akár születésnapra vagy karácsonyra is kérdhetitek 10 fa elültetését Brazíliában.

  1. Greenpeace Magyarország

Magyarországon jelenleg ők a környezetvédelem szószólói. Sok-sok petíciójuk és még több követelésük van: a szénerőmű bezárását, tiszta levegőt, az egyszer használatos szatyrok betiltását is szeretnék elérni – többek között. Ismerd meg a web oldalukat, írd alá akár az összes petíciót, meríts ötleteket és motivációt a hasznos tippjeikből, és ha tudod, támogasd is a munkájukat párezer forinttal.

  1. Trillió fa kampány

Nagyon nagy kedvencem, mert a hírek hallatán, tudatos szülőként azonnal azt gondoltam: fát kellene ültetni. Igen, de hova ültethetek, ha nincs kertem? Egyáltalán hogyan fogjak hozzá az egészhez? Nem mondtam le végleg a faültetés lehetőségéről, mert biztos vagyok benne, hogy létezik helyi kezdeményezés, de ezt még nem volt lehetőségem felfedezni. Ez a weboldal viszont szembejött, és én szerelembe estem vele. Miért? Mert világszerte gondoskodik a fák újratelepítéséről, mert fizethetek 0,6 EUR-t, de akár 20-30-at is, attól függően mit enged a pénztárcám, mégis segítek a bolygón. A számlálók kiválóan mutatják, hogy melyik országban mi a cél, és azt is, hogy hol tartunk most. Az ültetés sikerességét szintén jelzik az oldalon. A „donate” menüre kattintva máris válogathatsz az országok közül. Fát ajándékba is ültethetünk, csak meg kell adnunk az ajándékozott nevét e-mail címét, és írhatunk neki egy üzenetet is. Szerintem ez csodálatos!

  1. Támogasd a lányok oktatását!

Miért pont a lányokét? A fejlődő országokban a lányokat már 14 éves korukban férjhez adják, majd sorban érkeznek a gyermekek. A született vagy születendő gyermekek gyakran meg sem érik a 3 éves kort, és az édesanyák is gyakran belehalnak a szülésbe. Ha túl is élik, az anya sokszor saját testének árulására kényszerül, ami veszélybe sodorja őt és a gyerekeket is. Az egész mechanizmusról készített is egy remek videót a One Girl projekt:

A gyerekszületések száma kardinális kérdés a klíma és az elégséges táplálékforrás szempontjából, és ezt a legegyszerűbben a lányok oktatásával szabályozhatjuk.  Indiában is támogathatod a lányokat erre a linkre kattintva. Természetesen magyar ügyekért is adományozhatsz, a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásában is tudsz segíteni az Adjük össze! oldalon.

A következő cikkben azt fogom összegyűjteni, hogy milyen újrahasznosító tevékenységek folynak világszerte, amik szintén bizakodásra adnak okot a környezetünk védelmével kapcsolatosan.

Ez is tetszeni fog