Quantcast
Kezdőlap EgészségFejlesztés, nevelés, pszichológia Tudományosan igazolható az apa jelenlétének jótékony hatása

Tudományosan igazolható az apa jelenlétének jótékony hatása

Pöttyöslabda

A legtöbben még úgy nőttünk fel, hogy az apa jelenléte a szülőszobában gyakorlatilag fel sem merült, extrém gondolat volt, és szerepe a szülői nevelésben nem képezte kutatás tárgyát. A tudományos gondolkodókat kizárólag az anyai nevelés kérdései foglalkoztatták, apukáról pedig elsősorban a viccek jelentek meg, hogy milyen elveszett tud lenni, ha a rábízott félórás időben a gyermek véletlenül megéhezik. Ma már azért kicsit más a helyzet.

Egyre több kutatás foglalkozik azzal, milyen szerepet tölt be az apa aktív jelenléte a gyermek nevelésében, melyek azok a hatások és fejlődések, amiket ő inspirál.

Apuka és az újszülött

Ma már egyre elterjedtebb az apuka jelenléte a szülésnél, és a kutatók úgy gondolják, hogy ennek vannak jótékony hatásai. Azok a babák, akik a születés utáni pár órában már az apjukkal is érintéses kapcsolatba kerülnek, kevesebbet sírnak, gyorsabban megnyugszanak és hamarabb elalszanak.

Ha az apa már az első pillanatoktól jelen van, ez támogatja az erős kötődés kialakulását a baba és az apuka között. Korábban úgy gondolták, hogy igazán erős kapcsolatot a baba csak egyetlen gondviselővel, az anyával alakít ki, ám ma úgy látják, hogy ez egyáltalán nem igaz. A kötődés kialakulásának feltétele a gondviselő figyelme és reakciója a gyermek fizikai szükségleteire és érzelmi igényeire.

Ebből a szempontból a kötődés erőssége nem is az együtt töltött idő mennyiségétől függ elsősorban, hanem annak érzelmi töltetétől. Az számít tehát, hogy amikor az apa jelen van, mennyire képes érzékelni a gyerek jelzéseit és mennyire reagál ezekre. Ha ez működik, az jelenti a kötődést.

Ha a gyermek szoros kapcsolatot alakít ki mindkét szülőjével már az első hetekben, hónapokban, akkor később jobban ura lesz saját érzéseinek, kevesebb viselkedésbeli problémája lesz, sőt, az iskolában is jobban teljesít majd.

Gyerekkor

Az apai jelenlét pozitív hatásai természetesen nem érnek véget csecsemőkorban. Szerepének fontossága érzelmileg, fizikailag és intellektuálisan is folyamatosan fejlődik.

A kutatások azt igazolják, hogy a szoros kapcsolat az apával segíti az empátia kialakulását, és annak képességét, hogy a gyermek megtanulja olvasni mások érzéseit.

Ahogy a gyerek egyre nagyobb lesz, a játék is egyre fontosabb szerepet tölt be. Sztereotípia, hogy elsősorban az apa az, aki játszik a gyerekkel, de a kutatások azt mutatják, hogy igaz is. Az a gyermek, akivel az apja sokat játszik – legyen ez akár birkózás, de mindenképp bevonódós játék -, közösségben fejlettebb szociális készségeket mutat és jobban tud viselkedni.

A kognitív fejlődésére is hatással van az aktív apai jelenlét: a kutatások azt mutatták, hogy magasabb szintig jut el az oktatásban az, akinek gyerekkorában is aktív, kötődős kapcsolata van az apjával.

Kamaszkor

A kamaszkor egy nehéz időszak, a gyermeket rengeteg nem előnyös hatás éri. Az apa szerepe ekkor is jelentős, mintául és védelmező, biztos háttérként szolgálhat a gyermek számára.

Azok a gyerekek, akiknek szoros kapcsolatuk van az apjukkal, magasabb önbizalommal rendelkeznek, és kevésbé belevihetők a szélsőséges viselkedésbe. A kicsi korban megalapozott szoros viszony itt is kifejti jótékony hatását.

A kutatások tehát egyre több szempontból bizonyítják, hogy az apa egyenlő társa lehet az anyának a szellemi, érzelmi nevelésben – már amennyiben bevonódik persze. Az általa gyakorolt hatás nem kisebbíti az anya szerepét, hanem kiegészíti és megerősíti azt. Fontos azonban minden apának tudnia, hogy ő is aktívan hozzájárulhat gyermeke egészséges szellemi, fizikai és érzelmi fejlődéséhez.

Forrás: mother.ly

Ez is tetszeni fog