Quantcast
Kezdőlap EgészségPárkapcsolat Randiötletek kisgyermekes szülőknek

Randiötletek kisgyermekes szülőknek

Évi Hernaez

Egy hete volt a házassági évfordulónk, a férjemmel a 23 hónaposunk feje fölött nevettünk össze mirelit pizzát vacsorázva (tavaszolásból hazafelé indultunk másnap, a bérelt apartman hűtője már üres volt). Kettesben terveztük elkölteni ezt az igazán fennséges vacsorát, de a kisfőnök nem akart elaludni, így becsatlakozott.

Tapasztalatból tudom, hogy milyen az, amikor a kedv megvan, az igény meglenne, de egyszerűen nincs kire hagyni a gyereket, és szomorúan tudomásul kell venni, hogy bizony az összebújós mozizást és a gyertyafényes vacsorát még évekig el kell halasztani.

Tudom, tudom, ha igazán akarjuk, meg lehet oldani. Ám van olyan helyzet, amikor egyszerűen nem éri meg. Mi távol élünk a családtól, a kisfiam ráadásul csak velem tud elaludni. Fogadhatnánk bébiszittert, de valahogy nem állunk még készen arra- sem a kisfiunk, sem mi-, hogy másra hagyjuk órákon keresztül.

Viszont nem kesergünk, leleményesek vagyunk! Bizony szoktunk mi romantikázni, csak nem a szó hagyományos értelmében.

Elmesélem a mi módszerünket, ötleteljetek Ti is!

 

  1. A péntek este szent és sérthetetlen. Főtt vacsorával készülök, nemcsak felvágottas szendvics, rántotta vagy virsli kerül az asztalra, mint a hét többi átlagos napján. Halat veszek, steaket, és amíg a kisfiam vacsorázik, előkészítem a terepet. Befűszerezem a húst, tepsibe rakom, vagy beáztatom a salátát. Így amikor végre elalszik a gyerkőc, csak gyorsan bedobom a serpenyőbe vagy a sütőbe, és 20 perc alatt készen is van. Nem kell bonyolult dolgokat csinálni, a cél az idő maximális kihasználása. Apa az altatás közben pakol, mosogat, tereget, nem a kanapén ül sörrel a kezében. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy anya ne mérgesen kezdjen neki a romizásnak. Amikor sikerül kiszabadulnom a szobából, már nyitjuk is a bort (nekem sajnos egy pohár a limit, de majd eljön az én időm is:)), és nyugodtan megvacsorázunk.

 

  1. A szombat este az összebújós filmezésé. Ekkor nem asztal mellett vacsizunk, hanem a nappaliban a tévé előtt. Napokkal előtte elkezdünk agyalni azon, hogy mit nézzünk meg, amiért aztán délután a fiúk elsétálnak a kölcsönzőbe, amíg anya sportol, olvas, vagy csak nyugodtan hajat mos, hogy kikapcsolódjon kicsit az egész hét után.

Egyébként igen, ilyen maradiak vagyunk, pedig van Netflix otthon. De a szombati filmnek meg kell adni a módját, kölcsönzőből kell hozni. És csakis közös takaró alatt lehet megnézni, a kanapé két oldalára való kényelmes bekuckózás a snassz hétköznap esti sorozatoké. Persze általában vasárnapra marad a film egy része, mert a kisfőnök ébred, én meg bealszok mellette, de a szándék a fontos.

 

  1. A hétvégi reggeliken szigorúan tilos a rohanás és a kütyüzés. Nem kapcsolunk telefont, hanem amíg Apa lefőzi a kávét, addig én babacsintát, rántottát vagy zabkását készítek (éljen az egészséges életmód). Reggeli közben a kishercegünk persze fel- alá rohangál a kutyával, csend meg romantika abszolút nincsen, de szeretjük ezeket a meghitt napkezdéseket.

 

  1. Családi segítségünk nincsen, de azért vannak barátaink, nagy ritkán egy- két órára átvisszük a kisfiunkat, hogy el tudjunk intézni olyan dolgokat, amikhez mindketten kellünk. Az esetek nagyrészében persze jön velünk, na de ha sikerül kettesben elszabadulnunk, mindig belefér egy gyors kávé. Lehet, hogy az okmányiroda folyosói kávégépéből, de igenis lelassítunk 10 percre, és egymásra figyelve isszuk meg. Furcsa a csend olyankor, szoktunk is sietni haza.

 

  1. Az utolsó pedig a kedvencem: a férjem este 7 körül szokott végezni. Amikor jó idő van, és nem sötétedik be már délután, akkor meg szoktuk lepni a villamosmegállóban. A megálló mellett van egy bár, aminek zárt udvara van. Mi szépen leülünk meginni valamit, amíg a kisfiunk a többi gyerekkel játszik. Olyan, mintha csak kettesben lennénk. Persze fél szemünk a gyereken, de ezen nem akadunk fent. Villámrandi van és kész. A gyerkőc pedig fél 9-re ilyenkor is ágyba kerül.

A gyermeknevelés csodás, ámde egyáltalán nem könnyű útján nagyon hamar el lehet tévedni. Megszűnik a férj és a feleség, Apa és Anya lesz belőle, a prioritások pedig teljesen megváltoznak. Fontos azonban, hogy ne csak a gyerekről szóljon minden, igenis kell a romantika, az intimitás, a felnőtt beszélgetések Anya és Apa között. Sokszor nagy zsonglőrködést igényel a szervezés, de látjátok, ha igazán akarjátok, lehet otthon is gyertyafényesen vacsorázni. A bébiőr mellett:).

Ez is tetszeni fog