Néha bánom, hogy nem a babák táplálásának filmek, mesék/médiabeli ábrázolásábol írok szakdolgozatomat. Az élet egyre több terén látom, hogy teljesen eltávolodtunk attól, ami a norma, jelen esetben a szoptatás magától értetődő voltától, hogy egy baba csak akkor kap(jon) tápszert, cumit, ha a szoptatás valamilyen okból nem lehetséges. Ilyen helyzetben nem csoda, hogy megütközést kelt(het) egy nyilvánosan szoptató anya.
2 nagyobb gyermekem van, akik nem nézhetnek úgy mesét, hogy ne lássam előtte, és döbbenten tapasztalom, hogy minden babáról szóló történetben egyértelmű, hogy cumiból esznek, de nem csak a gyerekműsorokról beszélhetünk, hisz ha egy kismamáknak/anyáknak szóló műsorról van szó, sokszor pl cumisüveg a jele… A társadalom, az én és a következő generáció is így szocializálódik, hogy kérdésként merül fel, hogy akar-e egy anya szoptatni. Ahogy kérdéssé vált, hogy a nők tudnak-e szülni (vagy miként tudnak, hisz legtöbbünk szülést Hollywood szemüvegén keresztül lát először, ahol a nő hanyatt fekve üvölt miközben a hősies orvos diktálja a nyomást… Mely pozíció és szerepleosztás a lehető legkevésbé hasznos az anyának és a babának, komplikációk melegágya, de a fejünkbe ez a kép épül be gyerekkorunk óta – például a Kisvakond és a nyuszik születésének esete). Lépten-nyomon reklámokat látunk különböző szoptatást segítő, helyettesítő termékekről, egy kismama nem tud úgy kijönni a kórházból, hogy ne kapjon legalább egy olyan papírt, mintát valamiből, amin egy tápszergyártó logója van. Pedig a biológiai alapfeltételeken túl a sikeres szoptatáshoz leginkább a baba és a kismama megfelelő összehangolódására van szükség, és a jó technika megtalálására (ehhez nagyon sokat tehetnek a szoptatási tanácsadók, kórházi támogatók – sajnos utóbbi esetben egy képzetlen, alulmotivált “szakember” ugyanennyit árthat is). Itt is érvényes, hogy a kismamák a gyermekágyban módosult tudatállapotban vannak, így minden szuggesztió (legyen pozitív vagy negatív) ami például a szoptatáshoz kötődik, sokkal mélyebben hat, mint egy átlagosabb élethelyzetben.
Mikor egy anya a természetes, magától értetődő utat választja és meg is adatik neki a szoptatás csodája (fontos kiemelni, hogy valóban vannak, akiknek nem ez az útja, de ők alapvetően olyan 5-10% körül mozognának maximum, és esetükben sem kell szégyenkezni, hisz fantasztikus anyák lehetnek így is, sőt nem a szoptatás megléte vagy hiánya határozza meg semmilyen szinten az anyai minőséget), akkor pedig sokszor szembe kell néznie azzal, hogy nincs társadalmi norma a nyilvános szoptatásra. Az anyák ezzel nem magukat akárják mutogatni, mindössze megetetni vagy megnyugtatni a babájukat, kapcsolódni hozzá, mikor annak szüksége van rá. Az igény szerint szoptatott babák – ami a biológiai norma – nem 3 óránként esznek, hanem sokszor gyakrabban vagy ritkábban. Az érzékeny anya figyeli gyermeke jelzéseit és azokra adekvátan reagál. A legtöbb anya a szoptatást a lehető legvisszafogottabban oldja meg nyilvános helyen is, és e cselekedetben nincs semmi szexuális aspektus, ami miatt fel kellene háborodni, jellemzően kevesebb látszik az anya melléből, mint egy fehérnemű reklámon, amik kb minden utcasarkon az arcunkba villannak.
Épp ezért tartom fantasztikusnak, hogy egyre több helyen, így például Gödöllői Kastélyban is baba-mama padot tesznek ki a parkba (és annak nem egy eldugott részére), mellyel nem csak alkalmas helyet teremtenek a szoptatásra, de legitimizálják is annak megjelenését. Nagyon felemelő érzés megélni, hogy egy gyermek táplálását nem kell szégyellni, nincs miért elbújni, mert valami rosszban sántikálunk, hisz rá is van írva a padra, hogy itt lehet 🙂
Ha szoptatással kapcsolatos kérdéseitek, problémáitok vannak, az IBCLC tanácsadók a legkompetensebb szakemberek, akiknek honlapján megkereshetitek a hozzátok legközelebbi tanácsadót, valamint nagyon hasznosak a La Leche Liga oktatóvideoi, kiadványai.