A múltkor olvastam egy Facebook bejegyzést, amiben egy anyuka kifakadt, hogy a sógornője “ellopta” a születendő kislányuk nevét. Többszáz hasonló történet érkezett, én pedig nagyon jót szórakoztam a humorral fűszerezett, ironikus hozzászólásokon. Hiszen ha megtörtént a baj, legalább nevessünk rajta, visszacsinálni úgysem lehet!
A poszt visszarepített évekkel ezelőttre, amikor még csak vágyakoztunk a kisfiunkra. Azok közé a párok közé tartozunk, akik már jóval a fogantatás előtt a gyerekek nevéről vitatkoztak. Így visszanézve nagyon vicces az egész, hiszen végül nem az akkor kitalált nevet választottuk. De fűtött a lelkesedés, és jó beszédtéma volt egy nyáresti söröcske mellett.
Amikor végre megfogant a kisfiunk, izgatottan vártuk a nemét. Különböző okok miatt kombinált genetikai tesztet csináltattunk a 10. héten, így nagyon hamar megtudtuk, hogy fiúnévben kell megegyeznünk.
A helyzetünk nem egyszerű: spanyol apuka, magyar anyuka, Magyarországon élő nagymama, unokatesók, nagybácsik. Mi viszont Baszkföldön, Spanyolország északi részén élünk, és nem tervezünk elköltözni innen.
Nem akartam magyar nevet, mert ha már az Évivel is folyamatosan magyarázkodnom kell (mai napig nem értem, hogy miért, hiszen az Évánál internacionálisabb név nem sok létezik), akkor mondjuk egy Gábort (a bátyámat így hívják és imádom)) el sem merek képzelni.
Nem akartunk kitolni a magyar családdal, hogy egy kimondhatatlan nevet adunk a kisfiunknak: az Alejandro nagyon sokáig az első helyen állt, de aztán a magyar ajkúak számára nehezen formálható “hota” (J) miatt elvetettük. Tudtuk, hogy egyszerűt akarunk, szépet, Magyarországon is ismertet. A Diego és a Pablo között dilemmáztunk, végül az utóbbira esett a választásunk.
Telitalálat volt! Sajnos itt most éppen nem divatosak a szép, régi spanyol nevek, így a Pablo különleges lett, és tökéletesen illik az én szőke, világító szemű kishercegemre.
Anyukám büszkén és szépen ejti ki a spanyol unokája nevét, a legkisebb unokatesó pedig zabálnivaló, ahogyan mondja: Pabjó.
A férjem családja sem tiltakozott szerencsére, sőt, azt mondják, hogy az én vezetéknevemmel kombinálva (itt az apa és az anya vezetéknevét automatikusan megkapják a babák) szinte arisztokratikusan hangzik.
Csodaszép megálló ez a babvárás és a szülővé válás útján: a megfelelő név kiválasztása szerintem óriási felelősség, hiszen a gyermekünk egy életen át viselni fogja.
Nektek is könnyű volt a névválasztás? Meséljetek!