Quantcast
Kezdőlap Stílus & DesignGyerekszobák Mozgásszervi problémák gyerekkorban

Mozgásszervi problémák gyerekkorban

Pöttyöslabda

Riasztó adatokra hívta fel a figyelmünket Bitskey Ilona gyógytornász, akinek kifejezetten a gyerekek mozgásszervi panaszai a szakterülete.

Általános probléma a mozgásszegény életmód, de az egyesen rémisztő, hogy ez már a kisgyermekekre is kihat.

Az iskolai szűrővizsgálatokon és a gyermekorvosi- és ortopédiai rendeléseken évről évre nő a gyerekek létszáma, akinél különböző stádiumú problémákat diagnosztizálnak.

„Az óvodás korúak több, mint felének és az iskolás korúak ¾ részének már van valamilyen mozgásszervrendszert érintő elváltozása, panasza.”– mesélte nekünk a gyógytornász.

Lifetime Bunkbed gyerekszobabútor

A mozgásfejlődés egy hosszú folyamat, melyben a gyermek 1 éves kora körül eljut a járás fázisába. Ekkor elkezd a terhelésnek megfelelően kialakulni a talp boltozatos szerkezete és a gerinc gördületei is.  Így alkalmazkodik a test a járáshoz.

A szakember szerint a rendszeresen végzett játékos testmozgás mellett a megfelelően megválasztott lábbeli és bizony a gyermekbútorok is meghatározzák milyen irányban fejlődik a gyermek.

„A kora gyermekkorban felismert deformitások, tartáshibák nagyon szépen korrigálhatóak.”

Ilona azt javasolja, hogy fokozott figyelemmel kísérjük gyermekünk testtartását, mozgását. Az időben észrevett problémák szövődmények nélkül korrigálhatóak az esetek döntő többségében.

Egyre több gyermeket érint a gerincferdülés. Ennek kialakulása több tényezőre is visszavezethető, mint:

  • a hanyag tartásra
  • a hirtelen növekedési ugrásra
  • örökletes tényezőkre vagy akár
  • fejlődési zavarokra is

Lifetime Play Tower gyerekszoba bútor

A megelőzésben az egészséges, aktív életmód és a rendszeres szűrővizsgálatok sokat segítenek. Akár évente 1-1 alkalommal egy gyógytornászhoz is érdemes ellátogatni, hogy mielőbb felfedezzétek a lehetséges rizikófaktorokat. Sokszor a szülők már csak a durva deformitásokat veszik észre, onnan pedig sokkal hosszabb az út a gyógyulás felé.

Kora tinédzser korban jellemző probléma lehet a Scheuermann-kór, ami a csigolyák csontosodási zavara.  Jellegzetes tünetegyüttese, hogy a gyermeked nem tudja kihúzni magát, és terhelésre fájdalom jelentkezik nála.

A diagnózist ortopédián, oldalirányú röntgenfelvételek segítségével állíthatja fel a szakember. Gyógytornával és ergonomikus környezettel lehet a folyamatot visszafordítani.

Döbbenetes, hogy ma már szinte minden gyermeket érint valamilyen tartási probléma– meséli szakértőnk. Sajnos sokan elbagatelizálják az egészségügyi munkatársak figyelmeztetését, és kifutnak az időből. Ha a növekedés befejeződése előtt nem korrigálják a hibás tartást, az egész életet végig kísérő problémákkal lehet számolni.

Becslések szerint a magyar népesség 15-20 százalékánál diagnosztizálható mozgásszervi betegség, és körülbelül ugyanilyen arányban szenvednek kopásos ízületi panaszoktól.

Holott a tartási problémák vagy az SMS nyak hátterében az esetek döntő többségében nem áll semmilyen szerkezeti eltérés vagy deformitás. Egészen egyszerűen csak figyelmetlenségből, a rossz szokások miatt és edzettlenségből adódnak. Ritkább esetben lehetnek pszichés okok a háttérben.

Az életmódunk egyre inkább ülő, ezért a tartási problémák megelőzésének elsődleges eszköze a helyes ülés, és az ezt támogató székek és asztalok használata.

Kimmel Andrea, a Kimmel Gyerekbútor Birodalom alapítója is arra figyelmeztet, hogy a tanulás körülményeit nagyon gondosan válasszuk meg gyermekünk számára.

„Sokan esnek abba a hibába, hogy a divat vagy aktuális trendek alapján választanak termékeket otthonra. A gyerekek a jellemzően kicsit sem ergonomikus iskolapadokban ülnek napi 6-9 órát, ezt pedig tetézi az otthoni tanulósarok, ahol leckeírással, netezéssel további órákat töltenek el. Ma már számos olyan megoldás van, ami akár együtt nőhet a gyermekünkkel (pl. az Ultraback ergonomikus székek, vagy a Lifetime dönthető, emelhető íróasztalok), így egyszer kell egy nagyobb beruházást tenni, és akár 8-10 évig garantáltan egészséges környezetben tanulhat a gyermeked.”

Bitskey Ilona kifejezetten felhívja rá a figyelmet, hogy az óvoda-iskola váltás időszakában figyelj oda gyermekedre. A játékos foglalkozásokat felváltja az órákig tartó ülés, ami gyakran előre-helyezett fejtartást, görnyedt ülést eredményez. Ennek hatására az izomzat idővel gyengülni kezd, és a probléma fokozódik. A kezeletlen esetekből szinte 100%-ban derékfájós felnőttek válnak.

A megoldás mi sem egyszerűbb:

Rendszeres játékos testmozgás, célzott gyógytorna, ahol a gyerekek megtanulják a helyes testtartásokat, korrigálják az esetleges korai problémákat és a helyes tartást támogató otthoni környezet. A megfelelő szék és asztal kiválasztásával máris tettél egy nagy lépést afelé, hogy megelőzd gyermeked felnőttkori mozgásszervi problémáit.

És persze meg kell tanulni helyesen ülni.  ?

Kulcsfontosságú, hogy a gyerekek rendszeresen sportoljanak és azt élvezettel tegyék. A kikényszerített edzések csak feszültségeket, dacot szülnek. Érdemes többféle mozgásformát kipróbálni, akár a családdal együtt is, amíg meglesz a kedvenc, ami mellett kitart gyermeked.

Tudom, hogy nagyon nehéz jó példával elől járni, de nem csak a gyermeked óvod meg az aktív életmóddal számos problémától, hanem magadat is!

A következő részben a babaszoba ergonómiájáról lesz szó.  Arról hogyan tudja babád egészséges fejlődését és a te kényelmedet is szolgálni.

Addig is, gyere és játssz velünk!

Nyerd meg a  Türkiz vagy a Pöttyös ágynemű garnitúránk egyikét 14.990 Ft értékben! Nincs más dolgod, mint megírd a Pöttyöslabda Facebook oldalán a Kimmel gyerekbútor nyereményjáték posztja alatt melyik gyermekbútorunk tetszik a legjobban! Előre szólunk nem lesz könnyű a választás ?!

Elérhetőségeink:

Kimmel Gyerekbútor- Budapest,  1047 Külső Váci út 71 (Bejárat a Perényi Zsigmond utca felől)

Tel: 36 20 621 1405

Email: hello@kimmelgyerekbutor.hu

Weboldal: www.kimmelgyerekbutor.hu

Ez is tetszeni fog