A Coca-Cola botrány elülni látszik, de egy jó ideig nem fogjuk elfelejteni a körülötte zajló óriási csinnadrattát: a jelképesen kiöntött üdítőt, azt, ahogy Alföldi Róbert kólát kortyolgat, vagy az egymás torkának eső, mocskolódó kommentelőket. Magyarországon ma nem csak melegnek, de az ország jelenlegi mentális és érzelmi állapota szerint sérültnek, kerekesszékesnek, vagy éppen csak simán egy kicsit „másnak” lenni is bűn. A kreatívon megjelent cikk kiválóan összefoglalja a történteket, ha valaki eddig csodával határos módon kimaradt volna ebből a buliból.
A meleg a főellenség?
El kell, hogy mondjam, nekem voltak és vannak meleg kollégáim. Egyik se molesztálta a gyerekemet, nem láttam őket kikezdeni azonos nemű kollégáimmal, nem csináltak semmilyen illetlen dolgot, és nem váltottam szimpátiát sem a hatásukra. Komolyan nem tudom megérteni, hogy az ember egyetlen tulajdonsága – akárcsak a szeme színe, vagy az, hogy a csokis vagy a gyümölcsös süteményt szereti-e jobban – hogyan válthat ki ekkora gyűlöletet az emberekből. Értem én, hogy azt szeretné a többség, hogy „a négy fal között csinálják” (egyébként ezt is teszik, akárcsak a homoszexuálisok nagy része, bár Győrben sem éppen egy meleg pár bukott le a szökőkútban – hopsz), de ameddig ekkora ellenállásba és akadályba ütközik egy teljesen ártalmatlan, az elfogadást hirdető reklámkampány, addig bizony ki kell tenni a kirakatba, hogy beszéljünk róla.
Ha te nem tudsz róla beszélni, hogy világosítod föl a gyereked?
Mert – ahogy az Ynsight Research kutatási igazgatója, Bauer Zsófia mondja – „nehéz erről a gyerekekkel kommunikálni, ha a felnőttek sem tudnak normálisan.”
És tényleg. A téma nem könnyű, és kényelmetlen lehet egy szülőnek, de a gyerekek számára teljesen természetes, és őszintén szólva őket még nem érdeklik azok a piszkos részletek, ami a felnőttek szerint egész egyszerűen elképzelhetetlenül erkölcstelen (?).
Mert mit mondhat a szegény, rémült szülő, ha megkérdezi a gyereke, hogy anya, vagy apa, mit csinál az a két bácsi/néni a képen? A válasz borzasztó egyszerű: „Szeretik egymást és jól érzik magukat kisfiam/kislányom!” – a gyerek garantáltan nem fog kérdezni semmi mást.
De komolyan, tegye fel a kezét, akitől megkérdezte a fia vagy lánya, hogy mégis mi a fészkes fenéért mosolyog az a két férfi, vagy miért iszik szívószállal a két néni. Ha már nagyobb, akkor jó eséllyel képben van, ha pedig még kicsi, akkor egyszerűen nem fontos neki, simán azt gondolhatja, hogy a képen látható emberek BARÁTOK.
Viszont ha kérdez, akkor kutya kötelességed válaszolni neki! És lehetőleg az elfogadó nevelés jegyében, mert nem tudhatod, hogy
mi lesz, ha te is érintett leszel?
Bizony. Nem tudhatod, hogy a gyermeked melyik nemhez fog vonzódni később. És a szerető, aggódó, odaadó szülők nagy része nem is a gyermek nemi hovatartozása miatt, hanem a társadalom megítélése miatt aggódik. Mert akit lebuziznak, leköcsögöznek és visszaküldenek az édesanyjába, annak is vannak szülei. Nem biztos, de esetleg (remélem, hogy) szerető, gondoskodó szülei, akiknek fáj, hogy támadják a szeretett gyermeküket.
De sokszor nem ilyen szerencsések a meleg gyerekek vagy fiatal felnőttek. Nem véletlenül tart nekik 10-20-30 évig, vagy még tovább, hogy rájöjjenek, felismerjék, és elfogadják, hogy ők bizony másképp működnek, mint amit elvárnak tőlük. Sok esetben kitagadás, teljes szeretetmegvonás és emiatt jó eséllyel öngyilkossági kísérlet, vagy szökés, enyhébb esetben „csak” egy életen át tartó, megromlott szülő-gyerek kapcsolat lesz az elvakult, empátiára és elfogadásra képtelen „szeretet” eredménye.
Vannak országok, ahol a melegek összeházasodhatnak, és bár talán fizikálisan nem vagyunk annyira messze tőlük, a hozzáállásunk miatt a hátrányunk szinte behozhatatlannak tűnik.
Te mit tennél, ha a gyermeked elmondaná neked, hogy meleg? El merné egyáltalán mondani? Beszéltek róla otthon, vagy még kicsi? Ha kicsi, akkor találkozott már egynemű párokkal? Kérdezett egyáltalán valamit? Meséljétek el a Ti történeteiteket, mondjátok el a véleményeteket!