Quantcast
Kezdőlap Ti írtátok... Kiborultam, amikor megtudtam, hogy nem lányom lesz

Kiborultam, amikor megtudtam, hogy nem lányom lesz

Famiily

Gyakori eset, sokszor láttunk már ilyet, amikor egy csajos nő egész életében úgy gondolja: neki csak lánya lehet. Majd közösen csinálgatják a hajukat, barátnők lesznek. De az alábbi cikk szerzője aztán rájött, hogy nem véletlen, hogy a sors fiút adott neki.

Mindig is úgy képzeltem, hogy kislányom lesz. Én magam is elég nőies nő voltam mindig: magas sarkús, szoknyás, blúzos. Tudjátok… Előttem volt, hogy majd egyforma ruhákban járunk, ahogy fonom a frizuráját, ahogy majd rózsaszínre lakkozzuk egymást körmét, ahogy mint a neten keringő vicces képeken együtt teszünk fel arcpakolást és tartunk csajos napot, miközben egész hétvégén a kedvenc hercegnőinkről szóló Disney mese-maratont tartunk.

Tudom, durván hangzik, de egy külön Pinterest táblám is volt, ahol gyűjtöttem a lányos szetteket, majd a babafotózáshoz az inspirációs képeket, már megvolt, honnan rendelek majd magunknak egyen ruhákat, hogy milyen lesz a cuki kis rózsaszín babaszoba, a babakocsi és így tovább.

Amikor két csík jelent meg a terhességi teszten, a páromnak is egy rózsaszín kiscipővel adtam a tudtára, hogy hamarosan apuka lesz. Lányos apuka.

Bár ő már akkor furán nézett rám, sőt mondta is, hogy neki mindegy, hogy fiunk vagy lányunk lesz, csak egészséges legyen. Bólogattam, persze, nyilván nekem is fontos volt, hogy egészséges legyen. Egy egészséges lány.

Teltek a hetek, én nagyon jól viseltem a terhességet, semmi rosszullétem nem volt, talán csak pár reggelen émelyegtem, de különösebb gond nem volt. Jól éreztem magam, kicsattantam. Boldog voltam, hiszen hamarosan anyuka leszek! Lányos anyuka! Mondta is a nagymamám, már az első hetekben, hogy ez biztos fiú. Kérdeztem, miből gondolja ezt, mire azt mondta: “Tudod, kislányom, azt mondták már régen is, hogy egy nő akkor van jól, ha fütyi van benne.” Természetesen rágugliztam a dologra, de mivel nagyon sokan írták, hogy annak ellenére is fiúk született, hogy hányás és különböző problémamentes terhességük volt, így megnyugodtam. Sőt, azt mondogattam: milyen szerencsések vagyunk, hiszen nem csak egészséges, de mindenféle problémamentes kislányunk lesz – hiszen már a pocakomban sincs semmi gond vele – ez folytatódik majd kint is.

Ennek tudatában mentem a 12. heti genetikai ultrahangra, ahol azzal kezdték, hogy szeretném-e tudni a baba nemét. Én meg mondtam, hogy persze: megerősíthetik, hogy lány. Hiszen én tudom, hogy lány. Ám ekkor

az orvos rám nézett és olyat mondott, amire nem voltam felkészülve. “Pedig az a valami ott a lábai között egyáltalán nem egy lányos dolognak tűnik.”

Konkrétan sokkot kaptam. “Micsoda? Mi van a lába között? Nem lehet, hogy valami mást lát? Esetleg a köldökzsinór? Vagy bármi más? Hát olyan pici, lehet ilyenkor egyáltalán bármit látni? Biztos összekeveri valamivel…”

A doki látva, hogy nagyon megvisel a dolog, hozzátette, 100%-ra még nem tudja megerősíteni a baba nemét. Szóval talán még van némi remény. De azért barátkozzak a gondolattal, mert jelen állás szerint 95%, hogy fiunk fog születni.

Hazáig sírtam. Aztán otthon is egész nap sírtam. A párom próbált vigasztalni, beszélgettünk sokat, hogy még azért van 5% esély, az még valami, bár a párom is már akkor is csak azt mondogatta, hogy azért szokjam a gondolatot. És elkezdte sorolni, mennyi minden jó lehet egy kisfiúban. De én teljesen kiborultam, hiszen tényleg, egész életemben arra készültem, hogy egy kislányom lesz, fel sem merült bennem sose, hogy mi lesz, ha fiam lesz.

Úgyhogy persze meg sem akartam hallani, amit a fiúkról mondott. Hittem, éreztem, tudtam, hogy csakis lányom lehet. Újra felmentem az internetre és hasonló helyzetben lévő anyák után kutattam. Találtam is több anyukát, akiknek egészen a szülés pillanatáig mondták, hogy fiúk lesz, ám végül lányuk született. És egyébként fordítva is, olyanokkal is beszélgettem, akiknek végig azt mondták, hogy kislányt hordanak a szívük alatt, végül egy kisfiúnak adtak életet. Úgyhogy nem törődtem bele. Nem hittem az orvosoknak, sőt, onnantól kezdve úgy döntöttem, hogy nem is szeretném, ha beszélnénk a neméről, hiszen tévedhetnek és nem akarok előre olyan dolog miatt aggódni, ami változhat a 9 hónap végén.

Így telt a terhességem. Én mantráztam, hogy lányom lesz, erre készültem.

Amikor viszont rózsaszínre szerettem volna kifesteni a szobát, a férjem nem engedte. Így maradtunk a fehér falaknál és annál, hogy ha megszületik a baba, olyan színű dolgokkal díszíthetem a helyiséget, amely színek illenek a baba neméhez.

Volt még pár vitánk a bútorok, a plüssállatok, a függöny és a babakocsi kapcsán, de végül mindenhol meggyőzött a párom, hogy maradjunk az unisex verzióknál. Engedtem, belementem, úgy voltam vele, hogy a szülés után sem késő lányosítani a szobát. És nem mellesleg

titokban vásároltam néhány rózsaszín újszülött ruhát, hogy szegény kislányomat azért csak ne sima fehér rugdalózóba kelljen majd hazahoznom a kórházból.

Aztán elérkezett a szülés napja…

Kattints ide a folytatáshoz!

Ez is tetszeni fog