Quantcast
Kezdőlap Aktuális Kedves emlék helyett felfüggesztett börtönbüntetés

Kedves emlék helyett felfüggesztett börtönbüntetés

Kovács Móni

Egy, a Hortobágy szélén elhelyezkedő kis településen nőttem fel. Mivel a kies pusztaságot rengeteg tanya és sok csatorna tarkította, és apukám már akkor is hódolt a horgászat szenvedélyének, sokszor vitt magával (teljesen illegálisan) a segédmotorja hátsó ülésén. Az öreg Simsonnal mindig „hátul” mentünk, a falu végében, hogy véletlenül se fussunk össze rendőrrel – hát kinek hiányozna a büntetés? – de amikor beléptünk a Nemzeti Park területére, biztonságos távolságban a főúttól, akkor bizony előfordult, hogy cseréltünk. Én vezettem a motort (10-12 éves forma lehettem), apám pedig felült a hátam mögé és úgy robogtunk az ujjnyi vastag repedéseken átívelő, hófehér betonúton.

Akkoriban nem volt még szerencsére Facebook és még okostelefon sem, így nem kellett azon aggódnunk, hogy valaki felveszi az attrakciót, esetleg megosztja, és neadjisten ezért édesapám börtönbe kerül.

Ma már más világot élünk. Gyerekkorunkban (szerintem legalábbis) vidéken szinte mindennapos volt, hogy az apák a fiaikat beültették a kocsiba, traktorba, kombájnba, és mentek, hagyták, hogy a gyerek tapasztaljon, vezessen. Nem nagyon gondolom, hogy ezek az ártalmatlan akciók néhány fácán- vagy nyúlcsaládon túl bárkit feldúltak volna. Természetes volt, hogy az apák tanítják a fiúkat vezetni, épp úgy, mint horgászni, vadászni vagy disznót vágni.

A napokban kapott éppen ugyanezért felfüggesztett börtönt a férfi, aki hagyta, hogy a 6 éves fia a kietlen tanyán 2×2 km hosszan vezesse a család autóját. Láttam a videót, egy árva lélek nincsen a környéken sem, tehát a rovarokon vagy az épp arra sétáló állatokon kívül senki és semmi nem volt veszélyben. Nézzétek meg nyugodtan a felvételt, tisztán látszik, hogy kb 20-30 km/h-s sebességgel haladhat az autó, és a büszkeségtől dagadó mellű apuka még viccelődni is merészel, hogy szeptembertől a gyereke így jár majd suliba. De hiába, se a tanításnak, se a viccelődésnek nincsen helye a magyar igazságszolgáltatásban, így történhetett meg, hogy ez a 37 éves férfi (akit az édesapja valószínűleg ugyanígy taníthatott vezetni kb 30 évvel ezelőtt) büntetést kapjon. A történetét érthetetlen módon még az Országos Mentőszolgálat is megosztotta, felelőtlennek beállítva a férfit. A posztot azóta eltávolították (vagy csak én nem találom).

Egy év felfüggesztett börtön, és egy év jogosítványmegvonás – szinte ugyanazt a büntetést kapta, mint a 19.000 gyermeket ábrázoló pornográf felvételt birtokló Kaleta Gábor, aki még ráadásul fellebbezett is az enyhítésért.

„Az ügyészség szerint a férfi azzal, hogy a gyermeknek megengedte a vezetést, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegve veszélyeztette fia testi és erkölcsi fejlődését.”

Ez mind szép és jó, de nem veszélyeztetem-e a gyerekem testi épségét, amikor például biciklizni vagy úszni tanítom? Mert eleshet, betörheti a fejét, vagy vizet nyelhet – sőt! akár meg is fulladhat. Felelőtlen-e egy szülő, amikor aktív jelenléte mellett új dolgot, készséget tanít a gyerekének? Felelőtlenség-e például megtanítani egy gyereket horgászni vagy csirkét belezni? Utóbbira persze fújjoghatunk, ma már szinte senki nem foglalkozik ezzel a piszkos munkával, de a szüleink idejében még teljesen természetes volt, hogy a gyerekek már idejekorán megtanultak bánni a késsel, vagy hajtották akár a lovasszekeret, terelték a nyájat, sőt! akár a bikát is.

Ennek a szerencsétlen férfinak egyetlen bűne (?) az volt, hogy határtalan örömét és büszkeségét meg akarta osztani másokkal, és a videót feltöltötte a közösségi oldalra. De már sokadszorra is úgy látszik, hogy a mai világban ez az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk.

Ti mit gondoltok? Tényleg veszélybe sodorta az édesapa a gyereket? Vagy ennyinek azért „bele kellene férnie” a gyereknevelésbe?

Ez is tetszeni fog