Miután tegnap az éttermi ebédelésünk közben ismét többen is megkérdezték a szomszéd asztaloktól, hogy mit csináltam, hogy a kétévesem ennyire élvezi az evést, kivétel nélkül mindent megeszik, illetve végigüli az étkezést, mint a felnőttek, úgy döntöttem, elmesélem a titkom, hátha másnak is jól jön a jövőben.
Előre leszögezem, ez a mi életünk, a mi esetünk, és nem állítom, hogy csak a BLW-módszerrel (falatkás hozzátáplálás, a baba a kezdetektől ugyanolyan formában kapja az ételt, mint ahogyan azt a szülők fogyasztják) lehet jó evő a baba. Ám az információtömeg, a tapasztalat és a más blw-zős anyukákkal folytatott beszélgetések alapján a következő tippeket tudom adni azoknak, akik szeretnék, hogy a gyerekük ugyanolyan fantasztikus kis zabagép legyen, mint az én fiam. Nem garantálom, hogy mindenkinél ugyanilyen jól be fog válni, de úgy gondolom, az alább felsorolt pontok minden kisgyermeknek jól jöhetnek.
1. Informálódjunk!
Nem, ne csak a védőnőtől vagy a gyerekorvostól. Kezdő anyukák vakon bíznak bennük, eszükbe sem jut megkérdőjelezni a tanácsaikat, pedig sokszor kellene. Ha a védőnőmre hallgatok, a szoptatást nagy valószínűséggel már az első fejlődési ugrásnál bebuktuk volna…
Sajnos sok esetben a tudásuk nem aktualizált, nagyrészük a Baby Led Weaningről még soha nem is hallott, és csak a bizonyítottan értelmetlen hozzátáplálási táblázatokat nyomkodják a kezünkbe. Ne féljünk megkérdőjelezni őket. A tudás hatalom, ha megfelelő, hiteles forrásból származó információkon alapszik a tudásunk, nyugodtan magabiztosak lehetünk akár velük szembe is. Hogy honnan szerezzünk hiteles infókat? Számos nagyon jó könyv létezik a témában, de Facebookon a Kötődő etető és a BLW- “Falatkás” vagy darabos, igény szerinti hozzátáplálás csoportból nagyon jól lehet tájékozódni. (Nem, ez nem reklám, semmi érdek nem fűz hozzájuk.)
2. Bízzunk a tudásunkban és az ösztöneinkben!
Mindenben a gyermekem igényeit tartom szem előtt. Igény szerint szoptatom a mai napig, és tudtam, hogy a hozzátáplálásnál is úgy szeretném csinálni, hogy neki jó legyen. A WHO ajánlását követve 6 hónapos kora előtt meg sem fordult a fejemben, hogy az anyatejen kívül bármi mást is kapjon. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a BLW nemcsak anyatejes babákkal alkalmazható. A fiam kisbarátja születésétől kezdve tápszeres, és ugyanolyan jól eszik, mint az én lurkóm.
Mivel alaposan utánajártam a témának, tudtam, hogy teljesen normális, ha egyéves koráig vagy akár tovább is csak szopizni szeretne a gyerkőc. Amíg jókedvű, kiegyensúlyozott, van elég pisis és kakis pelus és nem veszít a súlyából, addig nincsen baj. Tudományosan alátámasztott tény, hogy az anyatej egy éves kor után is tápláló, és nem szabad hinni a buta hagyományoknak, miszerint egy ekkora gyereknek már régen ennie kellene.
3. Hagyjuk, hogy megismerje az ételek valódi állagát!
Mint mondtam, nekünk ez a módszer jött be, és tiszteletben tartom a pürézős családokat, én azonban valahogy soha nem tartottam logikusnak, hogy almát türücsköljek össze csirkemájjal, brokkolit marhahússal vagy répát hallal. A hideg is kiráz tőle, nem enném meg egyiket sem. Ezen gondolatmenetet követve a gyerekemet sem így akartam megtanítani a zöldségek, gyümölcsök, húsok ízére.
Ha összeturmixolom a brokkolit vagy a karfiolt, később hogyan fogja felismerni? Sokkal nagyobb valószínűséggel utasítja el, mintha már a kezdetektől tudná, mit is rak elébe anya.
Nyilván nagy kosszal jár, sokkal nagyobbal, mintha én lapátolnám a szájába a pürét és folyamatosan tisztogatnám, de nekem megért ennyi kellemetlenséget.
4. Ne játszmázzunk!
Nem eszik, összezárja a száját, elfordítja a fejét? Lehet, hogy nem érett még a hozzátáplálásra. Ha megértjük, hogy nincs értelme siettetni, mert a babák igenis tudják, mire van szükségük, akkor sokkal könnyebb elkerülni, hogy a tv elé ültessük, vagy telefont tegyünk elé, hogy eltereljük a figyelmét. Egy hozzátáplálás kezdetén álló kicsinek egyébként sem szabadna képernyőt bámulni, de ha ez nem elég indok, csak gondjuk át, hogy mire is akarjuk megtanítani: arra, hogy egyen, vagy arra, hogy önkontroll nélkül lapátolja magába azt, amit elé tesznek? Az ételre figyeljen, ne másra!
5. Ne erőltessük!
Ha nem kér többet, ne tukmáljuk rá. Bízzunk benne, higgyük el, hogy tudja szabályozni, mire vágyik a szervezete. Lehet, hogy nekünk kevésnek tűnik a mennyiség, de ha nem kér többet, annak oka van. Nem plusz lét kanál levestől fog nagyra nőni, ha viszont mindig többet és többet akarunk etetni vele, akkor nem tanulja meg, hogy mikor van elég. Az elhízás felé vezető út első lépcsőfoka…
6. Főzzünk!
Én soha nem voltam a bolti babaételek híve. Amennyire könnyű ugyanazt adni neki, mint amit mi eszünk, teljesen fölöslegesnek tartom ezek létjogosultságát. A BLW lényege, hogy a pici kezdetektől azt eszi, amit a család, csak minimális sóval és cukor nélkül (mézet, nyers és füstölt húsokat egyéves koráig nem kaphat, illetve a családban lévő allergiák is nagyobb körültekintést igényelnek az örökölhetőség miatt), ezért ha minden nap házi koszt kerül az asztalra, a baba is nyugodtan eheti.
Van úgy, hogy nincs lehetőség főzni, de mindig vannak alternatívák! Előre kell gondolkodni egy kicsit, de nem olyan nagy áldozat ez, nem? Én heti menüt írok, mióta a fiam velünk eszik, így nem érnek meglepetések.
7. Ne adjunk neki édességet!
Igen, tudom, szívtelen anya vagyok, szegény sanyarú sorsú fiam gyermekkora szörnyű lesz csoki és cukorkák nélkül… Viszont megeszi mindegyik gyümölcsöt, amit kap, imádja a házi muffint, ami mindig van itthon (20 perc elkészíteni, a datolyától pedig pontosan annyira édes, amennyi nem veszi el az étvágyát a vacsorától), a boltban pedig nem hisztizik, ha a csokispolc mellett megyünk el. Miért nem? Mert egyszerűen nem tudja, hogy mi az.
Nincs szüksége cukorra. Ami a friss gyümölcsökben van, bőven elég a fejlődéséhez.
Kimarad minden jóból? A cukor nélkül készült, isteni finom szülinapi tortáját imádta (a receptet itt találjátok), a mazsola nagy kedvence, a banánfagyi pedig tökéletesen helyettesíti a cukros, adalékanyagos jégkrémeket.
Igen, van, hogy eszik cukros dolgokat, de nem rendszeresen, hogy elmenjen az étvágya, eltelítse vagy hozzászokjon.
8. Mindig legyen nálunk egészséges rágcsa, darabolt gyümölcs!
Azt hiszem, ezt nem kell túlmagyarázni. A játszótérre rizspufival és dobozkába sorakoztatott gyümölccsel indulunk, így ha másoknál előkerül a péksüti, a túró rudi vagy a chips, el tudom terelni a figyelmét ezekkel a variációkkal.
9. Csak és kizárólag vizet kapjon!
Semmi de semmi másra nincsen szüksége. A dobozos gyümölcslevek szintén tele vannak cukorral és fölösleges telítik a kicsik pocakját. A fogakat romboló hatásukról pedig ne is beszéljünk. Vízen kívül semmi más nem kell. Télen lehet alternatíva a gyógynövény- vagy gyümölcstea, ízesítés nélkül, nyáron pedig gyömbérrel, uborkával, eperrel felturbózott, frissítő itóka. Nálunk akkor kap ilyet a fiam, ha valamilyen különleges alkalom van, kerti parti vagy szülinap, télen pedig ha meg van fázva, a kamillatea egy kis mézzel nagyon jót tesz neki.
10. Mutassunk példát!
A végére hagytam a legfontosabbat: ha azt látja, hogy apa nem eszik zöldséget, hogy anya kólán kívül nem iszik mást, ha gyorsétteremben ebédelni normális és rendszeres a család életében, ne csodálkozzunk, hogy a kicsinek is ez lesz a természetes.
Nálunk az étkezések asztalnál történnek, tányérból, evőeszközökkel, kütyük nélkül. Nemcsak belapátoljuk az ételt, hogy csillapítsuk az éhségünket. Leülünk, megadjuk a módját.
Változatosan főzök, és mindenki ugyanazt eszi. A férjem nem rajong a nyúlhúsért, én a babos ételekért. De beiktatjuk rendszeres időközönként, mert igenis kell, hogy a gyermekünk lássa, hogy milyen az egészséges táplálkozás. Idényzöldségeket és – gyümölcsöket veszek, nem bonyolítom túl az elkészítésüket: a karfiolnak karfiol íze van, a savanyúbb almát is ugyanúgy megesszük, mint az édes banánt. Kevés olajon vagy sütőben, olaj nélkül sütöm meg a húsokat, párolom vagy grillezem a zöldségeket, eszünk bulgurt, kölest, quinoát, gyakran kerül friss saláta az asztalra, nemcsak rizs vagy krumpli a köret.
+1 Ne foglalkozzunk a gúnyos megjegyzésekkel!
Gyors családi anekdota: tipikus spanyol desszert a cukrozott eper, felnőtteknek pedig borral megöntözve (Spanyolországban élünk), vasárnapi családi ebédeknél gyakran kerül nálunk az asztalra. Vendégként nyilván nem szabhatom meg, hogy mi legyen a menü. Legutóbb a kamasz unokaöcsik elővették a tejszínhabot is, mire én megkérdeztem, van-e natúr eper. Volt, gyorsan mostam néhány szemet, és azt kapta a fiam. Jól kinevettek, mert persze a tejszínhabból ő is kért, ám miután elmagyaráztam, hogy ha a habot nem tudom elkerülni, mert látja, ahogy fújják a szájukba a gyerekek, legalább a cukrot megspórolom neki az eperről. Nagyot néztek, de nem tudtak mit mondani rá, mert igazam volt.
Ennyi. Ne féljünk kiállni az elveink mellett.
A mi gyerekünk a mi felelősségünk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű volt a hozzátáplálás minden perce, de nem bánok egyetlen földön landolt tányért, egyetlen étteremben végigdumált ebédet, hogy ne unja el magát, egyetlen ruhacserét sem.
Minden megeszik, és igazán élvezi az étkezéseket. Büszke vagyunk magunkra, mert megdolgozunk érte és mert jó példát mutatunk.
Ennyi az én titkom.