Quantcast
Kezdőlap Aktuális Ha elveszne a gyerek- Név és telefonszám jelölő eszközök

Ha elveszne a gyerek- Név és telefonszám jelölő eszközök

Évi Hernaez

Több visszatérő rémálmom is van, amióta anya vagyok. Azok a csodás és fránya ösztönök elemi erővel működnek bennem a fiam születése óta, minden idegszálam arra van kihegyezve, hogy ő biztonságban legyen egészségesen és boldogan.

Az egyik legnagyobb félelmem az, hogy szem elől tévesztem és nem találom. Már azzal is könnyek gyűlnek a szemembe, hogy leírom, egyszer pedig meg is történt… néhány másodperc volt az egész, de azóta is újraélem a lidérces éjszakákon.

Közeledik a nyár, én pedig lázasan keresgetem a legtutibb eszközöket ahhoz, hogy ha minden odafigyelésem ellenére mégis elveszne a gyerekem a strandon vagy a tengerparton, biztosan visszataláljon hozzám.

Lelkesen gyakoroljuk az alapinformációkat, tudja a teljes nevét, apa- anya nevét, azt, hogy melyik városban élünk, de most ünnepelte a harmadik szülinapját, ennél többet még nem várhatok tőle. Nagyobb gyerekekkel begyakoroltathatjuk a szülők telefonszámát, de egy totyogó- ovis korú kicsinél ez még nem működik.

Hogyan tudhatjuk mégis legalább valamennyire biztonságban? Több lehetőségünk is van, és bár a teljes bajtól nem védenek, mégis hatalmas segítséget nyújthatnak egy elkavarodott kisgyerek megtalálásában.

  1. GPS- óra

A XXI. századi digitális világban a legkézenfekvőbb megoldás a GPS-es óra lehet. Ovisoknak, kisiskolásoknak mobiltelefont még nem adnék, de az óra az más. Persze rengeteg személyiségi jogi kérdést felvet, hiszen gyakorlatilag teljes nyomkövetés a funkciója, de ha a fiam elég nagy lesz, hogy elviseljen magán egy órát (most még lehetetlen küldetés), nem vetem el a lehetőségét. Ma már nem abban a világban élünk, ahol mi nőttünk fel, nem minden gyerek falun cseperedik, igenis indokolt lehet az állandó használata. Ha a kisgyereketek elviseli magán, ez egy nagyon jó megoldás. Néhány modell már telefonként is funkcionál.

Az egyetlen kontra az ára: viszonylag széles skálán mozog, de egyik sem filléres mulatság, plusz ugye egy két-hároméves kicsi még nem tud úgy vigyázni a dolgaira, mint egy nagyobb gyerek. Konkrét márkát nem írok, ha interneten rákerestek, több speciálisan ilyen okosórával foglalkozó webáruházat is találtok.

  1. Személyi nyomkövető:

Még mindig a digitális nyomvonalon haladva másik opció lehet a GPS-es személyi nyomkövető. Ez “csak” a gyerek pontos helyzetét mutatja, és nem konkrétan rajta van, hanem mondjuk a biciklijén vagy a hátizsákjában. Ez akkor jó megoldás, ha mindenképpen ragaszkodunk a helyzetmeghatározáshoz, de a kicsi nem akar semmiféle órát, ékszert, szalagot magán tudni. Szintén számos webáruházban fellelhető.

  1. Callkötő

Tavaly fedeztem fel Facebookon ezt a találmányt, rendeltem is egyszerre hármat. (Külföldre is szállítanak!) Azért tetszett meg, mert amellett, hogy tökéletesen ellátja a funkcióját, még aranyos és divatos is. Gyöngyből fűzött karkötő, amelyre apa vagy anya telefonszáma kerül, így ha baj történik, mindig kéznél az elérhetőség.

Nagyon nehéz helyzet, én is állandóan vívódok, hogyan találjam meg az egyensúlyt: megtanítani a fiamnak, hogy idegenekkel ne álljon szóba, de ha gond van, merjen segítséget kérni…Még nem tudom, mi a jó megoldás. Igyekszem azt belésulykolni, hogy ha engem nem lát, akkor keressen egy anyukát vagy apukát, aki gyerekekkel van, és mutassa meg neki a karkötőjét. Még mindig elég kicsi hozzá, de jelenleg ezt látom a legjárhatóbb útnak. Ha magamhoz láncolni ugyebár nem tudom:).

Önként, szívből ajánlom a Telefonszámos Callkötőt, nem pedig azért, mert fizetett, hogy a cikkemben helyet kapjon. A praktikusságán kívül kiemelném a vevőkezelésüket: csillagos ötös! Úgy készítik, ahogyan csak szeretnénk, néhány nap alatt némi plusz szállítási költségért 2000 km-t utazva is a kezemben volt.

  1. Nyaklánc

Karkötőhöz hasonló megoldás lehet az azonosító nyakláncmedál. Pinteresten többféle variációt is találtam. Azért jó ez az opció, mert erre több információ ráfér, mint egy karkötőre, allergiás gyerekek esetében külön jól jöhet a plusz hely. Hátránya, hogy ahogyan a borostyán nyakláncot, ezt sem biztos, hogy ráadnám egy kisgyerekre, bár van az a helyzet, amikor veszélytelen lehet.

  1. Karszalag

Talán ez a legnépszerűbb megoldás. A lánykori nevén “fesztiválbelépő”-ként elterjedt szalag ezerféle változatban kapható. Sok adat ráfér, a legtöbb modell pedig gyakorlatilag levehetetlen. Nem árt többet beszerezni belőle, mert a víz és a nap könnyen kikoptathatja, ám mivel nem drága dologról van szó, talán könnyebben megvehetünk akár egy nagyobb csomagot is belőle.

Június közepe van, lassan indulnak a táborok, nyitnak a strandok, útra kelnek a családok. Ne felejtsétek el időben beszerezni a nektek legszimpatikusabb “gyerekjelölő” eszközt.

Ha pedig esetleg van más -a listán nem szereplő- bevált ötletetek, hálás lennék érte, ha kommentben mesélnétek!

Ez is tetszeni fog