Spanyolországban két hete óriási port kavart annak a terhes anyukának a híre, akiért 42+3 hetes terhesen bírósági végzéssel mentek a rendőrök, hogy kórházba vigyék szülni. Problémamentes terhesség volt, otthonszülést terveztek.
Sok-sok óra vajúdás után végül császármetszés lett a vége, baba is és anyuka is “jól” vannak.
Miért tettem idézőjelbe a jól szót? Azóta is nyomon követem a róluk szóló híreket, de a meghurcolt asszony még nem szólalt meg nyilvánosan. Persze ez teljesen természetes, az első napok, hetek csak a babáról szóljanak! Idézőjeles a jól, mert nem tudom elképzelni, hogy lelkileg hogyan lehet egy olyan anyuka, aki háborítatlan, békés szülésre készül az otthon melegében, és akarata ellenére kórházba viszik, ahol művi beavatkozás lesz a vége, császármetszéssel emelik ki belőle a babáját…
Én hüvelyi úton szültem, kórházban. Fel sem merült bennem az otthonszülés lehetősége, valahogy nem kezdtem időben tájékozódni, és elsőbabás kismamaként sodródtam az árral. Ez is egyféle döntés, jogom volt hozzá.
A szülést terhességi toxémia miatt a 38. betöltött hét után oxitocinnal indítani kellett, és bár életem legfájdalmasabb néhány órája volt, de csodás emlékként gondolok rá vissza.
Ettől függetlenül tisztában vagyok azzal, hogy attól, hogy szerencsére nekem nem volt benne részem, a szülészeti erőszak igenis létezik. Mindenhol a világon. Nyomon követem a Másállapotot a szülészetben magyar mozgalom munkásságát, és nem csukom be a szemem a borzalmasabbnál borzalmasabb történeteket olvasva. Sokat segíteni nem tudok, de megértem őket. A barátnőim nem voltak olyan szerencsések, mint én: az egyikből kikönyökölték a babáját, a másiknak olyan gátsérülése lett, hogy műteni kellett miatta, mindegyik baba kapott tápszert is a kórházban az anyukák beleegyezése nélkül, a szoptatásban nem sok segítséget kaptak. Én nem éltem át, de igenis létezik! Nap mint nap megtörténik! És összeszorul a szívem, ha ilyen történetet hallok.
Ugyanezért szimpatizálok ezzel a spanyol anyukával is. Mert igen, jöhetnek azzal az otthonszülést ellenzők, hogy lám, otthon hogyan császározták volna. De én csak egy dologra tudok gondolni: ha hagyják háborítatlanul, saját magára figyelve vajúdni, “kényelmesen”, úgy, ahogyan ő szerette volna, biztosan szükség lett volna a császármetszésre? Újságírók és támogató emberek tömege gyűlt össze a kórház előtt, minden híradóban főcímet kapott, és bár szülés közben nyilván nem újságot olvasgatott, de akkor is megzavarhatta. Rendőrök mentek érte, mint egy bűnözőért! Egy bírónő írta alá a határozatot, miszerint kórházban kell szülnie terminustúllépés miatt, miközben semmi baj nem volt se vele, se a babával.
Hogy lehet egy ilyen meghurcolás után ellazulni, befelé fordulni?
Vérzik a szívem érte, és remélem, egyszer elmeséli, hogy hogyan élte meg.
Na de kanyarodjunk vissza az otthonszülésre és a nők jogaira.
Igen, ma már kórházakban szülünk. Mert úgy érezzük biztonságosabbnak, mert mindenki ezt csinálja, mert ezt nevelik belénk. Nincs is ezzel semmi gond, mint mondtam, én is kórházban hoztam világra a kisfiamat. De miért kell így állni az otthonszüléshez? Miért kell nyilvánosan meghurcolni valakit mert ezt az opciót választja? Miért nem lehet békén hagyni, tiszteletben tartani?
A császármetszés sok esetben életet menthet, de tisztában vagyunk azzal, hogy hány esetben egyáltalán nem indokolt? Ikerterhesség- császármetszés. Köldökzsinór a nyakon- császármetszés. Farfekvés- császármetszés. Arccal felfelé jön- császármetszés. Tudományosan bizonyított tény, hogy ezek nem indokok a művi szülésre. És ezzel most nem a császármetszés- hüvelyi szülés örök anyukacsatájába akarok belemászni. Csupán olyan jó lenne, ha a fröcsögők elgondolkodnának ezen. Valóban szükség volt rá a spanyol anyuka esetében? Nem tudhatjuk.
De miért gondoljuk, hogy ha valaki otthon akar szülni, az felelőtlen? Tudtommal otthon szülni nem hasra csapva szoktak az terhes asszonyok. Hosszas felkészülés és informálódás előzi meg azt, ma Magyarországon nem lehet csak úgy otthon világra hozni egy gyermeket: az egyik szabály, hogy 20 percen belül kórházba kell érni szükség esetén. Van olyan anyuka, aki éppen ezért bérelt lakásba szült.
Az én szülésemnél a nőgyógyász a fejem mellett állt, és a légzésemet segítette az instrukcióival. A lábam között csak és kizárólag a szülésznő volt, aki utasításokat adott a kitolási szakaszban, amiket a nőgyógyász megismételt, hogy még véletlenül se akkor nyomjak, amikor nem szabad (a gátvédelem miatt). Vagyis nem nőgyógyásszal szültem, hanem szülésznővel! “Elég” volt az ő speciális szakképzettsége. Otthonszülés esetében is kötelező a szülésznő jelenléte. Mi akkor tehát a probléma?
Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért kell demonizálni egy természetes folyamatot, miért kell úgy csinálni, mintha egy orvos és kórház nélkül szülő nő felelőtlen lenne?
Tényleg elhiszi ma, 2019-ben valaki, hogy az otthonszülést választó anyuka szándékosan kockáztatná a babája életét? Hogy nem informálódik, hogy nem néz utána ezer szempontból? Hogy úgy írja alá a papírokat, hogy nem olvassa el, ami oda van írva? És hogy a hatóságok lepecsételik csak úgy, anélkül, hogy nagyítóval vizsgálnák meg minden kötelezően előírt feltétel meglétét?
Szerintem otthon szülni nem önzés, nem felvágás, nem hanyagság, és a legkevésbé sem felelőtlenség. Tisztelem azokat az anyákat, akik ezt a lehetőséget választják. Tisztelem őket, mert mernek hallgatni az ösztöneikre és bíznak önmagunkban. Hagyjuk őket békén! Mindenki eldöntheti, hogyan akar életet adni a gyermekének. Felnőtt nők vagyunk, fogadjuk el egymás döntését. Harcoljunk azért, hogy ezt a döntéshozók is lássák, és sehol ne történhessen meg, ami ezzel a szegény anyukával. És legfőképp fogadjuk el azt, hogy attól, hogy a mi kórházi szülésünk számunkra tökéletes volt, az nem azt jelenti, hogy nincs szülészeti erőszak, és nem járnak közöttünk egy életre traumatizált, intézményben, orvossal szült anyák, akiktől elvették a háborítatlan szülés lehetőségét…
Kiemelt kép forrása: DailyMail