Amikor elkezdtek randizni, mindenki azt kérdezi, hogy mikor lesz a lagzi. Amikor megvolt a lagzi, mindenki azt kérdezi, hogy mikor jön a baba. Amikor megszületik a baba, mindenki azt kérdezi, hogy mikor jön a kistesó.
A kisfiam 22 hónapos, néhány napja újra megkaptam az utolsó kérdést. Akárhányszor felteszik, a válaszom mindig ugyanaz: nem lesz testvér, a kisfiam egyke marad.
És hogy miért? Bár nem érzem szükségét, hogy bárkinek magyarázkodjak, Nektek mégis megsúgom az indokaimat.
1. A kisfiam lombikbaba, segítség nélkül nem lehet gyermekünk. Nem szeretném újra átélni a babáért küzdés lélekromboló hónapjait. Ha könnyen lehetne sem biztos, hogy ismét belevágnék a terhességgel járó külső- belső változásokra.
2. Azt mondják, az idő mindent megszépít, az anyai szervezet úgy épül fel, hogy például a szülés fájdalmát teljesen elfelejtse (jobb esetben).
Tudom, banális dolognak tűnik, de 22 hónap masszív nemalvás után nem tudom, mennyi időnek kellene eltelnie, hogy elhalványítsa ezt a tortúrát. Hogy én ezt újra, önként dalolva? Nincs az az isten!
3. Nő, mint a gomba. Még mindig nem éreztem rá, hogy mennyi ruhára is van valójában szüksége. Túl sokat költök, tény. És bár néha tök fölöslegesen, mert csak néhányszor adom rá, de jól esik a tudat, hogy meg tudom neki venni. Ha kettő lenne, már nem lehetne ilyen nagy a szám. Tudom, tudom, nem is létszükséglet, de az én komfortomnak jót tesz, hogy nem kell zoknit foltozni vagy kispólókat fehérítőzni.
4. A fiam születése előtt imádtunk utazni, ami ugye nem olcsó mulatság. Persze, hátizsákosan kanapészörfölve fillérekből ki lehet jönni, de harminc fölött- burzsujkodás vagy sem-, nem ilyen jellegű vakációkra vágyunk. Már vele is voltunk messzebb, de az igazi utazgatás most kezdődik. Szeretnénk neki megmutatni a világot, és persze mi is szeretnénk látni azt a részét, ahol még nem jártunk. Plusz egy repülőjegy vagy szállodai szoba igencsak jelentős pluszköltséget jelent. Kettő vagy több gyerekkel már máshogy kellene kalkulálni, és feleannyi helyről sem álmodhatnánk.
5. Neki meg tudunk adni minden figyelmet, amit szeretnénk. Nem kell tévé elé ültetnem, hogy legyen másra időm, mert meg tudom úgy szervezni a napom, hogy amikor vele vagyok, akkor csakis és kizárólag rá figyeljek. Türelmem és energiám is van, néha viszont nehéz. Kettővel biztosan hárpia válna belőlem, tuti, hogy sokkal gyorsabban és gyakrabban kiborulnék, kiabálós anya viszont nem szeretnék lenni, mert az sem a picinek, sem nekem nem jó.
6. Az utolsó indokom miatt lehet, hogy nekem esnek néhányan, én viszont bevállalom. Hangosan kimondom, hogy nem tudom, tudnék-e annyira szeretni szeretni egy másik gyereket, mint amennyire a kisfiamat imádom. Annyira nehéz elképzelni, hogy két gyereket lehet egyformán szeretni! Ha csak belegondolok, hogy más is van a szívemben, másért is ennyire aggódom, ennyire óvom, féltem, már lelkiismeretfurdalásom van. Már a gondolattól is. Nem akarok mást a kisfiam helyén. Elférne? Nem vagyok biztos benne.
Önzőség vagy sem, szeretnék minden megadni a kisfiamnak, amit csak tudok: egészséges ételeket, ruhát, játékokat, élményeket, de legfőképp megfelelő figyelmet, türelmet, gondoskodást, szeretetet. Úgy érzem, ha lenne egy kistesó, nem tudnék olyan anyja lenni, amilyen most vagyok. A mostani életünk annyira jó, annyira tökéletes, hogy nem akarom felborítani egy második babával. Megbánom majd? Majd gondolkodom rajta, ha esetleg úgy alakul, addig viszont élvezek minden percet a kis egykémmel.