Quantcast
Kezdőlap Ajánló Ékszer balett – a Jégvarázs előadáson jártunk

Ékszer balett – a Jégvarázs előadáson jártunk

Kaveczki Andrea

Amikor végigpásztáztam nézőközönség sorain, az összes apukát, köztük az én Férjemet is hősként tiszteltem. Nem elég – gondoltam magamban, hogy a kocsiban üvölt a „Legyen hó!”, most még itt is Elzát és Annát kell néznie. Milyen rendesek ezek az apukák, hogy elkísérték a családot, kislányukat egy balett előadásra. Ez az érzés tovább fokozódott, amikor az előttünk lévő, nagydarab, szőrös férfi hangosan felkiáltott:

– Miért? Ez balett lesz?

És igen, balett volt. Megmondom őszintén, én is aggódtam, hogy a gyerekek szöveg nélkül értik-e majd a darabot. Nem tudtam, hogy a zene és a tánc elég kifejező lesz-e számukra, felismerik-e, amit néznek. Aggodalmam szerencsére alaptalannak bizonyult. Nemcsak értették, érezték is. Az ismerős betétdalok és a táncosok remek produkciója egyértelművé tette, hogy Elza és Anna életük éppen melyik szakaszában járnak, hogyan válik Elza különleges, ámde veszélyes képességek birtokosává, hogyan távolodik el egymástól a testvérpár.

Az Ékszer Balett előadásában prezentált darab hihetetlen élmény volt. Nemcsak gyerekeknek. Az első felvonás végén, amikor Elza végre megtalálta önmagát, és mindenhova havat és jeget varázsolt, még a könnyem is kicsordult. Nem tudom, hogy abban az esetben, ha nem ismertük volna a produkció alapjaként szolgáló mesét, akkor is ennyire átjött volna a lényeg, lehetséges, hogy akkor csak a tánc varázsolt volna el, de így a tartalom is. Ott volt vicces, ahol kell, ott volt átütő, ahol a leginkább annak kellett lennie.

A mese népszerűsége minden bizonnyal hozzájárult, hogy teltház előtt mutathassák be Arendelle eseményeit, ahol egy pillanat alatt dermedt a nyár télbe, de a vastaps, amit az előadók kaptak, már nem lehetett kizárólag az alapmű érdeme. Az örök téma, a testvéri szeretet természetesen mindent legyőzött, így visszatért a nyár. Olaf a vicces hóember pedig megkapta hófelhőjét, hiszen hiába imádja a nyarat, csak cseppfolyóssá válna a nagy kánikulában.

Az előadás alapja tehát egy gyermekeknek szóló mese, a kivitelezés azonban már cseppet sem volt gyermeteg. Felnőtteknek és gyerekeknek is egyaránt élvezhető, művészi értéket képviselő darabot láthattunk, amelyen átütött, hogy a táncosok, koreográfusok és egyéb színházi munkatársak nem kevés munkával, fantáziával vitték színpadra a Walt Disney produkciót.

Aki tehát kedvet kapott hozzá, ne habozzon, de vigyázat, a jegyek gyorsan fogynak!

Képek forrása: az Ékszer Balett Facebook oldala

Ez is tetszeni fog