Quantcast
Kezdőlap Ajánló Csukás István mesehősei is ottlesznek a Gyerekligetben augusztus 20-án!

Csukás István mesehősei is ottlesznek a Gyerekligetben augusztus 20-án!

Pöttyöslabda

Minden idők egyik legnagyszabásúbb augusztus 20-i ünnepségsorozatára készül az ország. A három és fél napos Szent István Napok idejére Budapest igazi fesztiválhelyszínné változik, hiszen a hagyományos Duna-parti tűzijátékon kívül mintegy húsz helyszínen izgalmas és szórakoztató programokkal várnak mindenkit. A szervezők a legkisebbekre is gondoltak: az épülő, szépülő Városligetben, a Vajdahunyad várától a Kós Károly sétányig terjedő területen, a Gyerekligetben igazi csodákban lesz részük a lurkóknak és a gyermeklelkű felnőtteknek.

Államalapításunk előtt tisztelgő ünnepi hosszúhétvégén az ország több tucatnyi városában látványos tűzijátékokkal, izgalmas rendezvényekkel és színes programokkal várnak minden kikapcsolódni és szórakozni vágyót. Budapestre igazi fesztiválhangulat költözik, hiszen a Szent István Napok idején, három és fél napon át – mintegy húsz helyszínen – komoly- és könnyűzenei koncertek, színházi, valamint gasztroélmények sokasága várja a fővárosiakat és a vidékről érkezőket.

Az ünnepségsorozat természetesen a legkisebbek számára is tartogat meglepetéseket: augusztus 20-án, pénteken ugyanis megnyitja kapuit a Gyerekliget. „Két nap erejéig a kicsik birodalma lesz a Vajdahunyad várától a Kós Károly sétányig húzódó terület. Lesznek herceg- és hercegnőképző programok, fellépnek többek között a Tűzmadarak vásári mutatványosai, a Simorág TánCirkusz, valamint az István és Gizella óriásbábok. A Tekergőtérben lesznek játék-installációk, valamint a Pintyőke „cirkuszban” Koltai Vivi, Sütő András és Vincze Márton színészek mesélésében Csukás István legszeretettebb mesehősei is életre kelnek” – nyilatkozta Böhm György rendező, a Gyerekliget egyik megálmodója és főszervezője.

A kulturális programokon kívül augusztus 20-án és 21-én, reggel 8 órától este 6 óráig a Magyar Honvédség budapesti, debreceni, győri és szentesi ezredeinek, valamint a szentendrei műveleti központjának és a tatai, illetve szolnoki dandárjának alakulatai tartanak tűzszerészi, gépjármű, hadi- és fegyverzettechnikai bemutatókat. Izgalmas programnak ígérkezik a helyszínen felvonuló harckocsik és tankok katonai parádéja is, utóbbi tárgyakkal testközelből is megismerkedhetnek a kicsik és nagyok. De lesz szabadon kipróbálható repülőgép-szimulátor is, a mobil akadálypályán, valamint a lézerlövészeten pedig bárki meggyőződhet ügyességéről. Külön érdekesség, hogy a két nap során kitelepült MH-toborzóközpont várja a honvédelem iránt érdeklődő vagy a sikeres karrierívet ígérő katonai pálya mellett elkötelezett fiatalokat.

További infók: https://szentistvannap2021.hu/programok

Ez is tetszeni fog