Quantcast
Kezdőlap Ajánló Bozsok – a hely, ahova minden évben visszatérünk

Bozsok – a hely, ahova minden évben visszatérünk

Spuriga Dóra

Bozsok környékét, illetve a Malomportát három éve fedeztük fel, azóta már voltunk itt barátokkal is jó párszor. Egy hely, ami a gyerekeknek egy élményrengeteg, a felnőtteknek pedig a nyugalom szigete.

Korábbi bozsoki kirándulásainkról itt, itt és itt írtam már. Most a Malomportáról is mutatok néhány új képet:

Pár tipp, hogy miket érdemes a környéken megnézni:

1. Rohonci tófürdő

A gyerekek egyik kedvenc helye, imádják, hogy úgy hintázhatnak a tóban, hogy közben a lábukat nyaldossa a víz.
Burgenland első mesterséges tava. A tó kb. 300 méter hosszú, 100 méter széles, maximális mélysége pedig 7 méter. A kiváló vízminőségéről híres tavat az Írottkő déli oldalán fakadó források táplálják. A tó körül mintegy öt hektáron elterülő ligetnek köszönhetően sok fürdővendég esetén sem kell tülekedésre számítani. A vízi csúszdának, az úszó napozószigetnek, az (3 és 5 méter magas) ugrótoronynak és a hintarészlegnek köszönhetően a fiatalok is megtalálhatják itt a számításaikat. Emellett vízi biciklik, játszótér, görkorcsolyapark, pingpongasztal és strandröplabdapálya is rendelkezésre áll. A közvetlenül a tóparton található kemping sátorhelyekkel, valamint lakókocsiknak és lakóautóknak kialakított táborhelyekkel várja a vendégeket. (forrás: burgerland.info)

2. Lombkorona tanösvény – Althodis (akadálymentes!)

Fedezzétek fel az erdőt – ezúttal egy igazán különleges perspektívából: a Lombkorona ösvénynek köszönhetően minden nehézség nélkül mozoghatunk a lombkoronák magasságában, élvezhetjük a csodás kilátást és hallgathatjuk a madárcsicsergést. Az 500 méter hosszú ösvény 20 m magasan helyezkedik el. Az egyes tornyokat fahidak kötik össze egymással, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy vakok és gyengén látók, valamint kerekes székes személyek is használhatják, emellett a Lombkorona ösvény ideális választás kisgyermekes családoknak is, hiszen babakocsival is bejárható. (forrás: burgerland.info)

3. Madármegfigyelő torony

A Rohonci tó közvetlen közelében építették fel a 22 m magas, 350 m hosszú madármegfigyelő és kilátó pontot, ahonnan gyönyörű kilátás tárul elénk. Babakocsival is nyugodtan vágjatok neki, mert akadálymentes.

4. Sibrik kastély

Jelenleg felújítás alatt van a kastély, de ha szemfülesek vagyunk, akkor bekérezkedhetünk a kertet megnézni! Érdemes! Meseszép a kertje, imádunk itt sétálgatni. Van egy régi, használaton kívüli medence is, ilyenkor mindig jár az agyam, hogy vajon kik és mikor fürödhettek benne? Nekem ez a hely mindig egy időutazás vissza a múltba. A kastély történetéről pedig ITT találsz bővebb leírást.

5. Írottkő

1913-ban épült kilátó Burgerland és a Dunántúl legmagasabb pontja, 883m, tiszta időben egészen a Balatonig el lehet látni!
Egy kellemes séta az osztrák oldalról, ahol autóval le is tudunk parkolni.
A kilátó egyszerre két ország területén fekszik, mind Magyarország, mind Ausztria irányából látogatható. A kilátótól mintegy 40 méterre, osztrák területen található a hegynek is nevet adó sziklaalakzat, amelyen ma is kivehetők a bevésett C B E betűk, amelyek talán Batthyány és az Esterházy birtokok határvonalát jelölhették.

6. +kerékpár, lovas túrák a Natúrpark területén

Télen is érdemes ide jönni, hiszen egy-másfél órás útra vannak a nagyszerű osztrák sípályák, mint például Semmering.

Ez is tetszeni fog