Quantcast
Kezdőlap Programajánló Banyamosoda – Énekes-bábos vásári komédia

Banyamosoda – Énekes-bábos vásári komédia

Pöttyöslabda

Kedves Szülők és Gyerekek! Van már programotok vasárnapra, november 17-én 15 órakor? Vár benneteket a „Banyamosoda”!

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy feketelelkű boszorkány, továbbá egy királylány, egy királyfi, meg egy kicsit se hétköznapi szerkezet, a Pucerátor 2000 (legújabb modell). Ez a kicsit se hétköznapi szerkezet arra is képes, hogy a gonosz szerzetek fekete lelkét tisztára mossa. Például a boszorkányokét! Persze, ez nem megy olyan könnyen… Kell hozzá ez is, az is – a mélyen tisztelt publikum, vagyis a tisztalelkű gyerekek segítsége többek között. Hogy aztán sikerül-e a feketelelkű boszorkány lelkét fehérre mosni – no, ezt csak az tudja meg aki megnézi az előadást!

A Markó Róbert által írt és rendezett Banyamosoda című zenés-bábos vásári komédia folytatja vándorútját, hogy megnevettesse az 5-9 éves gyerekeket és szüleiket. A kalandvágyó érdeklődők november 17-én 15:00-kor a Marczibányi Téri Szabadidőközpontban válhatnak a Láthatáron Csoport meséjének részesévé. A produkció lényegét a Pedagógiai Szemle 67. évfolyamában megjelent recenzió részlete így summázza: „Amit látunk, egyszerre bábjáték és zenés színi előadás, ez a kettősség pedig teret teremt a gyermeki fantáziának. Az előadás vidám, humoros, a közönség apraja-nagyja jól mulat. Egy igazi színes-szagos zajos vásári komédia, ami bájával és lendületével a gyerekeket és a felnőtteket is magával sodorja.” Az előadást Feuer Yvette, Ivák Bence és Manyasz Erika játsszák, a díszlet és bábtechnika Horváth Márk keze munkája, a jelmez Michac Gábor, a zene pedig Gryllus Samu érdeme.

Gyertek el és nézzétek meg ezt a nem mindennapi történetet egy királyfiról, egy királylányról, és egy lökött banyáról. Jegyvásárlás ITT.

A Láthatáron Csoport

Ez is tetszeni fog