Quantcast
Kezdőlap KedvencekSzülés Az első ölelés megdöbbentő hatása

Az első ölelés megdöbbentő hatása

Pöttyöslabda

Emlékszel, amikor először ölelted meg a gyermeked? Valószínűleg nem is tudtad, milyen óriási hatással van ez rá!

Egy kutatásban újszülött babákat vizsgáltak – köztük koraszülötteket is -, és arra voltak kíváncsiak, milyen agyi reakciókat vált ki bennük az érintés. Egyrészt arra jutottak, hogy a korai, minél tovább tartó ölelések, gyengéd érintések stimulálják az agy fejlődését és azt, milyen intenzíven reagál majd a baba ezekre.

A koraszülött babák esetében ennek kiemelt jelentősége van, náluk ugyanis a minél több ölelés segíthet abban is, hogy csökkentse az őket ért trauma hatásait.

Amikor a babákat pár nappal a születésük után vizsgálták az alapján, hogy az érintés milyen hatással van rájuk, azt találták, hogy akik nem koraszülöttek, ők erősebb agyi választ mutattak az érintés hatására, mint a koraszülöttek, ám akik több érintésben részesültek, ők szintén erősebb válaszokat adtak, mint akik nem. Ebből jöttek rá, hogy a negatív hatások ellensúlyozhatók a minél több és intenzívebb érintéssel.

A fizikai kontaktus hatalmas hatással van a csecsemőkre, ezt korábban is tudták már, ám most egy új nézőpont is a képbe került ezzel a kutatással.

Forrás: mother.ly

Ez is tetszeni fog