– gondolhatták a japán műanyag anyamell fejlesztői
A japánokat mindig egyfajta bizarr csodálattal néztem. Egyszerre ejtett ámulatba és ijesztett meg a modern technológia vívmányait rutinszerűen használó, de a régi hagyományokat is életben tartó, a fix munkaidőt szinte hírből sem ismerő furcsa társadalmi szerkezet ahol a fiatalok egyre inkább válnak aszexuálissá, ahol nincs idő és kedv a szeretkezésre, ahol a gyermekvállalási hajlandóság a világon a legalacsonyabb, és ahol már a férfiak is képesek egy gyereket immár tényleg teljes körűen ellátni.
A japán Dentsu vállalat úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne, ha az apák is tudnának szoptatni, igazán, emlőből (?) így több szabad- és pihenőidőhöz juttatva az édesanyákat, akiket – a magyarhoz hasonlóan – kissé régimódi gondolkodás szerint a konyhába és a gyerekágy mellé száműztek a férfiak.
Most itt a remek lehetőség, hogy az apák is kivegyék a részüket az éjszakázásból és a szoptatásból. Elsőre talán még jópofának és hasznosnak tűnt a termék, de aztán kis gondolkodás után rájöttem, hogy ez a szerkentyű inkább nagyon káros.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Először is: az alapvető bőr- – apák esetében talán inkább szőr- – kontaktus egyáltalán nem jön létre olyan formában, mint a „hagyományos” anyamellből történő táplálás esetén. A gyermek idegrendszerét egy rezgő, melegedő műanyag valószínűleg stimulálja, de az emberi bőr érintését, és a szülők illatát ez egyáltalán nem pótolja.
A szívem akkor facsarodott meg igazán, amikor a youtube videóban láttam a kisbaba természetes és automatikus mell-markolászó mozdulatait. Az alapvető esetben tejtermelést előidéző, tejleadó reflexet beindító mozdulat teljesen értelmét veszti. A tej nem fog jobban jönni a gépből, de ami még rosszabb, hogy az esetleg még szoptató édesanya mellét is kevesebb inger éri, így ha még szeretné is anyamellből táplálni a gyermekét, a hosszan tartó szoptatás esélyei radikálisan csökkennek. Még a WHO által ajánlott minimálisan hat hónapig tartó anyatejes táplálás időtartama is veszélybe kerül, ha nem érintkezik eleget az édesanya és gyermeke.
A japánoknál az alacsony gyermekvállalási kedv mellett valami viszont elég magas: az öngyilkosságok aránya. A gyerekek keveset vannak együtt a szüleikkel, akik reggeltől sokszor éjszakáig dolgoznak – minden nap. Nem csoda, hogy elhanyagolva érzik magukat, és a virtuális világba, vagy az öngyilkosságba menekülnek. Képzeljük el, hogy az anya közelségét, a testi kontaktust megvonva mennyire valósul meg a kötődő nevelés. Japánban egyébként is alacsony a gyermekvállalással kapcsolatban elérhető szabadság: a terhesség utolsó 6 hetét, és a szülés utáni 8 hetet veheti ki az édesanya – utána tárt karokkal várja vissza a munkahely.
Természetesen nem mindenki tud szoptatni – nem a cumisüveges táplálás létjogosultságát és szükségességét kívánom megkérdőjelezni – de talán a ketyere hatására a kelleténél több édesanya fog távol maradni a szoptatástól, kevesebb lesz az anyatejjel táplált gyermek, és jobban sérül az anya-gyermek kapcsolat.
A japán apákat inkább arra bíztatnám, hogy hagyják csak a szoptatást nyugodtan az édesanyára, inkább kössék magukra a babát egy hordozókendőben, és menjenek le sétálni a jó levegőre. A szoros testi kontaktus létrejön, a gyerek elalszik, az apák kivehetik a részüket a gyermek korai neveléséből, és a szoptatás sikerességét sem veszélyeztetik ezzel. Talán ez mindenki számára kedvezőbb megoldás lehetne.
Forrás: https://s3.amazonaws.com/wybaws/wp-content/uploads/2016/08/20115054/3DadTraditionalSlingCarry.jpg