Sokan kérdezik tőlem mostanában, milyen az élet három gyerekkel.
Röviden: nehéz. Nem is gondoltam volna, hogy két gyerek után ennyivel nehezebb lesz hárommal. Persze ezzel nincs mindenki így. Valakinek épp az első gyerek jelenti a sokismeretlenes egyenletet, aztán kialakul a rutin, elmúlik a bizonytalanság. Egy ismerős mesélte, hogy ő csak a harmadik gyerekénél jött bele igazán az anyaságba, ennek örömére viszont vállalt még egy negyediket.
Velem épp fordítva történt.
A harmadik gyerekem születésekor mintha egy idegen bolyóra kerültem volna. Minden, amit addig tudtam az anyaságról, a gyereknevelésről, csak egy kis előjátéknak tűnt ahhoz képest, ami ezután következett. És most nem az éjszakánkénti gyakori ébredésekre, a sűrű szoptatásokra és a halomban álló mosnivalóra gondolok. Mert ezekre mind fel voltam készülve.
Nem voltam viszont felkészülve Nagytesóra. Arra, hogy Öcsi születése őt is érzékeny érinti. Az világos volt, hogy Kistesó legkisebből középsővé válása okoz majd némi testvérféltékenységet, de hogy Nagytesó is beszáll a harcba, az valahogy meglepett. És az ismerősöktől–ismeretlenektől kapott kérdésekből úgy tűnik, ez másoknak sem evidens. Mert mindenki azzal fordul hozzá, hogy „de szép nagylány vagy már, ugye segítesz anyának?”, vagy épp én kapom azokat a biztatásnak szánt szavakat, hogy „nem lehet könnyű a két kicsivel, de a nagy biztos sokat segít, hamarosan már vigyázni is ő fog rájuk!”.
A valóság viszont az – és ezt nekem is tudatosítanom kellett magamban az első háromgyerekes hónapok után – hogy akármennyire is ügyes nagylány Nagytesó a kisebb testvérei mellett, valójában még ő is gyerek a maga nyolc évével. Egy alsós kisiskolás, aki ugyanúgy igényli az anyja gondoskodását, támogatását, mint a kicsik. Csak épp máshogy. Őt már nem kell fürdetni, nem kell felöltöztetni, az ételt sem kell apróra vágni a tányérján. Ő már ki tudja választani egyedül a ruháját, meg tudja írni egyedül a leckéjét, sőt el tudja készíteni magának a szendvicsét és tud magának olvasni este mesét. Meg tudja csinálni, de mégsem akarja. És egy küzdelmes, sok vitával eltöltött időszak után rájöttem, hogy igaza van. Teljesen jogos az ellenállása. Ez nem hiszti vagy neveletlenség a részéről, hanem egy vészjelző, ami nekem szól: anya, foglalkozz velem is.
Mert lehet egyedül, de jobb közösen kiválasztani a ruhát, és közben megbeszélni, milyen lesz az idő, milyen póló illik a farmerjához és nem nőtte-e ki a tavaly vásárolt szoknyát. Lehet egyedül leckét írni, de jobb, ha ott ülök mellette, és látom, mit tanulnak, ő pedig érzi, hogy bármikor segítséget kérhet, ha elakad. Lehet egyedül szendvicset gyártani, de ha én készítem neki úgy, hogy előtte elmondja, mit kér bele, az étellel együtt egy kis darab gondoskodást is magával visz a suliba tőlem. Olvasni is lehet egyedül, sőt szeret is, de a közös meseolvasásnak egész más a hangulata. Ezért mindig van egy meseregény, amit felolvasok neki, vagy épp ő nekem: együtt haladunk fejezetről fejezetre és együtt várjuk mindennap a folytatást.
Beletelt egy kis időbe, mire megértettem a vészjelző üzenetét, de sikerült.
Én most nem tudok vele neki való programokra járni, nem tudom moziba, színházba vinni, nem tudok vele biciklizni menni. Az a sok minden, amit együtt csináltunk életének első öt évében, köddé vált. Persze viszi őt más ide-oda, az apukája, a nagymamája, a barátaink, úgyhogy programból nincs hiány, de én, az anyja, gyakorlatilag mindig a kicsikkel vagyok, szoptatok, pelenkázok, ringatok. Még a suliba is a két kicsivel megyek érte, a kettesben töltött minőségi idő radikálisan lecsökkent. Az iskolai kötelességei és a felé támasztott otthoni elvárások viszont inkább csak nőttek. Hiszen az „ügyes nagylány” már tud segíteni teregetni, hajtogatni, asztalt teríteni és leszedni stb. Tud, sőt, kell is, hogy segítsen, nekem viszont oda kell figyelnem az egyensúlyra. A közös időtöltést muszáj tudatosan becsempésznem a mindennapokba. Hogy az anyai szeretetből és gondoskodásból jusson neki is, még ha nem is követeli olyan hangosan és látványosan, mint a kisebb tesói.
Héda Veronika
Gyerekekkel Csavargó
Fotó: Családmesék