Quantcast
Kezdőlap EgészségAnya lelke A totyogós sokkal nagyobb munka, mint az újszülött

A totyogós sokkal nagyobb munka, mint az újszülött

Pöttyöslabda

Amikor terhes voltam, felkészítettem magam az alvás nélküli éjszakákra, arra, hogy túlélő módban leszek az első hónapokban. Aztán könnyebb lesz, gondoltam.

Ezzel szemben, amikor hazajöttünk a kórházból, egy sokat és jól alvó baba mellett rendesen tudtam aludni éjszakánként, a délutáni alvások alatt pedig még olvasni is volt időm. Ahogy egyre nagyobb lett, hosszú időket töltöttünk a szabadban, a friss levegőn. Jókat aludt a babakocsiban, miközben nagyokat sétáltunk. Nem is értettem, hát nem erre számítottam, az egész anyaság nagyon könnyűnek tűnt.

Aztán ahogy 2 éves korhoz közeledett, megváltozott a viselkedése. Megjelentek a hisztik. Még mindig mentünk sétálni, de már ő akarta tolni a babakocsit. Mérges lett, ha valahova nem engedtem oda.

Szomorú lettem. A férjemmel leültünk egyik este, és először kezdtünk fegyelmezési módszerekről beszélni. Vissza akartam kapni az édes gyermekem.

Megbeszéltük, hogy hogyan viselkedjünk vele, de persze én vagyok az, akinek ezt a gyakorlatban, a legtöbbször meg is kell valósítani. A férjem egy nagyon bevonódó apa, de dolgozik, este fél 7-kor ér haza, hét közben alig látja a gyermekünket.

Én vagyok az, akinek meg kell próbálni fegyelmezni, akinek el kell terelni a gyerek figyelmét azoktól a dolgoktól, amik tudom, hogy frusztrált hisztiket fognak eredményezni, és nekem kell biztosítani, hogy minden fegyelmezés mellett is szeretem.

Egyik nap kifejezetten rossz napunk volt, és már alig bírtam. De úgy gondoltam, kihúztam a nehezebb részét, mindjárt hazaér a férjem. Az órámra néztem: 4 óra volt. Sírva ültem le az ágyra.

Egy totyogós mellett nehéz a szülőség. Sokkal nehezebb, mint amire számítottam. De igyekszem továbbra is a jó pillanatokat meglátni.

Forrás: mother.ly

Ez is tetszeni fog