Quantcast
Kezdőlap Ajánló A te gyereked, az enyém, no meg a miénk – Sansz Élményszínház a mozaikcsaládokról

A te gyereked, az enyém, no meg a miénk – Sansz Élményszínház a mozaikcsaládokról

Pöttyöslabda

A Sansz-estek immáron második éve futó programsorozatában ezúttal a mozaikcsaládok együttélésének témája kapja a főszerepet. Az október 5-I esten olyan párok hozzák el saját élettörténeteiket, akik sikeresen megbirkóztak a közös élet-e buktatókkal és lehetőségekkel teli időszakával.

-Két éve álmodtuk meg a Sanszot, akkor a Sansz-estek volt az első program amit szerveztünk. Valójában számunkra is meglepő volt, hogy mekkora igény van ezekre a kibeszélős, de moderált és játékkal színesített alkalmakra, ahova általában azonos arányban érkeznek a női és a férfi vendégek – mondja Somogyi Eszter, a Sansz egyik alapítója.

A mostani est témája igen sokakat érint, a válás, az újrakezdés manapság a házastársak felének személyes történetében szerepel. Aki ilyen minitársadalomban éli a napjait, az pontosan tudja, hogy számtalan olyan helyzettel kell megbirkóznia, ami egy klasszikus családban fel sem merülne. Ennek a színességnek megvannak a maga speciális szépségei és természetesen kihívásai is. Az esten mesélő párok beszélnek belső dilemmáikról, a nehéz helyzeteikről és az általuk éppen meglelt megoldásokról is.

-Korábban sokan kérdezték tőlünk, hogy ez valamiféle terápiás kör-e. A válasz határozott nem. Ezek életmese színházi esték, hús-vér emberekkel, vágatlan történetekkel, kozmetikázatlan érzelmekkel, melyek lényege a példamutatás, a kommunikáció, a szórakoztatás. Természetesen nem hanyagolható el az a “mellékhatás”, hogy igen sokakra hatnak, elgondolkoztatják a jelenlévőket és jó esetben motivációval is szolgálnak számukra. Illetve nagyon sok mesélőnk számolt be arról is, hogy a mesélés segített neki újra strukturálni magában a témához fűződő gondolatait.

A programra október 4.-ig bárki jelentkezhet mesélőnek vagy hallgatóságnak.

A program ideje: 2018. október 5. péntek este 19:00

A program helye: Dunakavics Bowling Klub Óbuda, 1031 Nánási út 67.
További információ és jelentkezés:info@sanszneked.hu, www.sanszneked.hu

Ez is tetszeni fog