Szeretnék elmesélni egy történetet. Egy történetet arról, hogy mennyire fontos a gyerekeknek a saját tapasztalás.
Mint minden évben, idén is a tavaszi feladatok közé tartozik a medence takarítása. Most is elkezdtük és eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti eset. Egy történet arról, hogy hiába mondom annak a büdös kölöknek, hogy hideg, meleg, ráz, csíp, keserű, savanyú….
Abban az évben is mint mindig a férjem rendbe tette a medencét. Gyönyörűen kitakarította, felengedte. Ennyi volt, amit ő tudott tenni a többit rábíztuk az égiekre, pontosabban a napra.
Gyerekünk, Virágunk első perctől kezdve folyamatosan zsizsgett. Ő is, mint minden gyerek vízimádó. Napi rendszerességgel kérdezgette, hogy mikor lehet mááár medencézniiiii????
Ez egy idő után elég agy zsibbasztó tud lenni. Hiába mondtuk el neki, hogy kell jó néhány nap esetleg hét is, hogy jó legyen a víz. Valahogy ez az információ a következő napra törlődött.
Feltöltés után egy héttel megnéztem, hogy milyen a víz. Nem volt túl acélos a maga 21,5 fokával. De sebaj, vettem egy mély levegőt és döntöttem. Mondtam Virágnak, hogy nézze meg ő is, és ha jónak találja, akkor bele mehet. Természetesen jó volt, boldogan szaladt be átöltözni.
A vízre szállás nem volt zökkenőmentes. Már a második lépcsőfoknál elidőzött egy ideig. Aztán sikerült túllépnie azon a problémán, hogy fázott és elkezdődött az önfeledt lubickolás, merülés, ugrálás. Mindez tartott kb. 15 percig.
Ekkor elhangzott a következő: Anya, hol a törölközőm? Megfagyok. Kijött és megtöröltem az elégedett gyerekemet. Megkapta azt, amire vágyott. Ettől kezdve egyszer sem kérdezte, meg hogy lehet-e pancsizni.
Később újra néztem a vizet, 22 fok volt. No, gondoltam teszek egy próbát, egészen jó idő van, hátha szívesen lubickolna egy kicsit.
Megnézte a vizet és a következőt mondta: Hűvös még egy kicsit, meg este azért sem jó bemenni, mert megfázhatunk…
A saját tapasztalatából gyorsan tanult. Éééés nem fázott meg.
Ezek az élmények maradandóbbak, mint amiket mi szajkózzunk nekik nap mint nap. Engedjük, hogy tanuljanak a saját hibáiból.
Mi szülők megpróbáljuk Őket megvédeni a sok NE kezdetű mondatokkal. Ne szaladj a lejtőn. Ne ugrálj az ágyon. És még sorolhatnám. Szerintem nektek is eszetekbe jutott még jó néhány, amit mondtok a gyerekeiteknek, vagy amit ti hallottatok gyerekkorotokban.
Most elő kúszott egy réges régi saját sztori. Az apukám soha nem engedte, hogy csúszkáljak a jégen, mert szerinte tönkre teszem a csizmámat. Olyan sokat hallottam ezt a tiltó mondatot, hogy amikor néha megpróbáltam, a hátamon éreztem az apám szemét, és abban a pillanatban elszállt a varázsa a jégnek, elmúlt az önfeledt játék lehetősége. Ez olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy a mai napig nem merek csúszkálni a jégen. Eddig azt hittem azért mert félek, vagy nem jó az egyensúly érzékem, de most hogy írom ezeket a sorokat rájöttem, hogy a tiltás eredménye a bizonytalanságom. Hiszen minden alkalommal, nem tudatosan, de végig fut az agyamon, hogy ezt nekem nem szabad. Apunak eszébe sem jutott, hogy mit okozhat ezzel, ő csak azt szerette volna, hogy tovább tartson a csizmám. Itt felvetődik a kérdés, hogy ő miért akart ennyire vigyázni az én csizmámra. Melyik tudatalatti emléke volt az amelyik kimondatta vele a tiltást.
Tisztában vagyok vele, hogy mindannyian a legjobbat szeretnénk a saját csemetéiknek. Azt viszont érdemes szem előtt tartani, hogy amit mi a legjobbnak gondolunk, nem minden esetben felel meg a gyerekünknek. Tudom nehéz döntés, hogy melyiket tiltást mondjuk ki és melyiknél harapjunk bele a nyelvünkbe. Ezt mindenki maga fogja érezni. Azt is, hogy mit bír a gyereke és azt inkább hogy ő maga mit bír végig nézni. Egy dolgot szeretnék nektek javasolni, ha megengeditek. Ha kicsúszott az a bizonyos mondat, akkor gondoljátok végig egy picit. Idézzétek fel, hogy hányszor hallottátok és hogyan éreztétek magtokat tőle. Ha sikerül, már nagyon sokat tettetek azért, hogy a ti gyerekeitek ne féljenek a jégen csúszkálni.