Quantcast
Kezdőlap KedvencekJátékok A kevesebb néha több. Az átlátható játék mennyiség előnye!

A kevesebb néha több. Az átlátható játék mennyiség előnye!

Gégöl Sarolta

Egyik délelőtt a játszótéren a barátnőm rögtön nagy mesélésbe kezdett.

Először viccesnek tűnt, hogy Peti a szemetes lapáttal lapátolja a játék tárolóba a legót. Aztán a kisautókat egy másik vödörbe. Utána a régi nagy szennyes tárolónkat átadtuk Hanna plüss állatainak. De így is rengeteg olyan holmi van, amit nem tudunk polcra tenni. Átláthatatlan lett az egész. Már azt sem tudjuk, hogy mi hol van! Először azt találtuk ki, hogy az ajtó fölé fúrunk egy polcot és az ágy alá veszünk tárolókat. Utána eszünkbe jutottak a fakkos tárolók, amiből kettőt egymásra tehetnénk. Végül azt is elvetettük, mert beszűkítené a szobát. És tudod mire jutottam? Arra hogy nem kell ennyi játék. Azért vegyünk polcokat, tárolókat, hogy a néha napján kézbe vett holmikat pakoljunk rájuk? Peti egy táblázatot készített, hogy mennyibe kerül polcokat venni, átalakítani, még arról is, hogy egy játék mennyiért lakik nálunk négyzetméter alapon. Úgy döntöttünk, hogy teljesen újragondoljuk a gyerekszobát.

 És valóban.  Észre sem vesszük, hogy mennyi mindent felhalmozunk. És a gyerekeink ugyanezt teszik, nyilván általunk jóváhagyott módokon.

Magam is sokszor tapasztaltam azt, hogy az ünnepek alkalmával, a rokonoktól és barátoktól kapott ajándékok „varázsa és szeretete” addig tart, amíg a kicsik kibontják a csomagolást és kézbe veszik az újdonságot. Sajnos ezeket a szinte azonnal félre tett tárgyakat is haza kell vinnünk. Nagyon bosszantanak az ilyen helyzetek, mert kis utána járással értelmes ajándékot is be lehetne szerezni. Akkor nem érezném azt, hogy egy extrán drága vagy trendi meglepetéssel szeretnék megvásárolni a gyerekem figyelmét egy évben egyszer vagy kétszer fél órára.

A szoba teli van játékokkal. Mégis azt mondja a gyerek, hogy „úgy unatkozom”.

Vagy éppen sok játékot előpakol, de egyikkel sem játszik? „Kicsim, neked az a játék, hogy mindent szétpakolsz?”

 Maria Montessori pontosan megfogalmazta a játékok szerepét.  „Hogy a felnőttek is könnyen megértsék; a gyerekek munkája a játék. A játékok, amikkel körülvesszük a gyerekeket, azok az ő munkaeszközeik a munkájukhoz. Ezeknek az eszközöknek elő kell segíteniük azt, hogy a gyermek, egy olyan világot tudjon megélni, ami közel van a valósághoz. Ezáltal lehetőséget teremt arra, hogy kialakítsa és begyakorolja azon képességeket, amikre a való életben majd szüksége lesz, tehát a bizalmat, örömöt, társas kapcsolatok jelentőségét, problémamegoldó képességet, a világ általános működésének megértését. Ehhez nem kell a gyermeket játékokkal körülvenni. Elegendő, ha megfelelő eszközt adunk a kezébe.”

A gyerekek fejében a játékok mennyisége zavart okoz. Gondolj csak bele, hogy mi maguk mennyit vívódunk egy ruhabolt kínálata során, vagy hezitálunk a fagyizóban.  Ha nincs zavart kiváltó tényező (választék), akkor jobban tudunk koncentrálni. És az agyunk nyitottabbá és rugalmasabbá válik, elkezdi keresni a kreatív megoldásokat. Így van ez a gyerekeink esetében is.  „Az intelligencia valódi jele nem a tudás, hanem a képzelet.” mondta Einstein és rögtön hozzá is tette, hogyan tudjuk elérni, hogy egy gyerek valóban intelligensé váljon: „Ha azt akarjátok, hogy intelligensek legyenek a gyerekeitek, olvassatok nekik tündérmerséket. Ha azt akarjátok, hogy még intelligensebbek legyenek, olvassatok nekik még több tündérmesét.”

 A gyerek ösztönösen azokat a játékokat fogja keresni, amelyek megnyugtatják őt és felszabadító élményt nyújtanak számára. Rajtunk, szülőkön múlik, hogy milyen típusú játékokat mutatunk be számukra, mint lehetséges élményforrások.

Néhány tipp, ha a lakásotok hasonlít egy játékbolthoz és ezen változtatni szeretnél!

  1. Vond be! Üljetek le és beszéljétek meg, hogy nem tartod jónak azt a mennyiségű játékot, ami körülvesz benneteket. Mond el, hogy a közösen kiválasztott játékok egy részét eladjátok, a másik részét pedig elajándékozzátok, vagy adományboltba leadjátok. Fontos arra törekedni, hogy ezeknek a folyamatoknak az értelmét a gyerek az életkorának megfelelően értelmezni tudja; az eladott játékokból sporteszközt lehet venni, vagy nyaralásra gyűjthet belőle. Az adományozásban legyen lehetősége megélni, hogy másnak örömet okoz.
  2. Csináljátok együtt! A szortírozást és a játékok meghirdetését, vagy épp az elszállítását. Javasold neki, hogy búcsúzzon el a régi játéktól. Tartsd szem előtt és hangsúlyozd, hogy mi ezen tevékenységetek célját.

Engedd meg, hogy a gyerek adja át a tárgyakat! Ha részt vesz e folyamatokban, sírás nélkül el fog tudni tőlük szakadni.

  1. Maradj rugalmas! Ha a szortírozás közben úgy látod, hogy a gyerek sokat hezitál egy játékon, tegyétek bele egy arra kijelölt dobozba. Az ebben összegyűlt játékokat tedd félre egy hónapra. Ha ebből a dobozból kér egy bizonyos játékot, azt add vissza neki. De amit nem kér, azt elkönyvelheted, hogy többé nem is fogja.
  2. Keressetek fix és végleges helyet a megmarat, kedves játékoknak. Határozzátok el, hogy mindig, a kialakított helyére teszitek vissza a játékokat.
  3. Csere doboz. Ha így is sok kedves és hasznos játékotok maradt, rendszeresíts egy dobozt, amelybe belepakolsz néhányat, majd egy hónap múlva cseréld ki az elől hagyottakkal. Rendkívül nagy örömet tudnak okozni az ilyen váltások és előkerült darabok.
  4. Játékfrissítés tervezetten! Tájékoztasd a rokonokat, barátokat arról, hogy ezentúl, az általad megírt lista alapján vásárolhatnak és hozhatnak a gyereknek ajándékot!

Tipp: érdemes arra gondolni, hogy különböző árfekvésű tételek szerepeljenek a listán!

Meghatározhatsz egy, nagyobb közös ajándékot is, amire összeadtok, pl. bicikli, medence, trambulin. A nagyobb gyerekek szeretik az élmény alapú ajándékot, vagy az ajándékkártyát! Ilyen is lehet a listádon, de előre fogalmazd meg a kéréseidet ezekkel kapcsolatban.

  1. Határozz meg kütyümentes időszakokat. Ezek lehetnek napszakok, teljes napok, vagy kötheted időjáráshoz is. Lényeg, hogy megtanuljanak a fiatalok ezek nélkül is játszani.
  2. Engedd, hogy az otthoni eszközöket a játékaikhoz felhasználják (persze csak ami nem veszélyes)! Edények, fakanalak, üres flakonok, újságpapír, stb..
  3. Állítsd át a gondolkozásodat! Ne tárgyi játékokban gondolkodj, hanem élményben, ahol a gyerekek a közvetlen környezet adta eszközöket fogják a játékaikhoz alkalmazni. Ha süt a nap, menjetek túrázni, vagy játszótérre. Engedd, hogy csak úgy legyetek a szabadban, vagy buszozzatok egyet. Ha rossz idő van, építsetek párnákból és takarókból bunkert. Nézegessetek családi fotókat. Vagy sötétítsetek be és elemlámpázzatok a lakásban. Az élményeket nem tudod játék eszközökkel pótolni!

Ha van olyan ötleted, vagy vicces sztorid, ami a játék szortírozással, vagy rendrakással kapcsolatos, írd meg nekünk!

Ez is tetszeni fog