Quantcast
Kezdőlap KedvencekTerméktesztek A gyermekeinknek csak a legjobbat – de magunknak, és a környezetünknek is! a Wooden Spoon termékeivel

A gyermekeinknek csak a legjobbat – de magunknak, és a környezetünknek is! a Wooden Spoon termékeivel

Pöttyöslabda

Babaolaj – nem csak babáknak

Anyaként hajlamosak vagyunk a gyerekeinknek mindenből a legjobbat adni, magunkat pedig háttérbe szorítani. Pedig nekünk is jár a kényeztetés – én ezúttal magamra is gondoltam, amikor a Wooden Spoon Bio Gyengéd Babaolajat teszteltem, és használatba vettem.

Végre egy olaj, amitől nem érzem úgy magam, mint egy tál sült krumpli!

Mivel a harmadik babánk még a pocakomban van, így a PöttyösLabdától tesztelésre kapott babaolajat egyelőre az otthonának ápolására – vagyis a hasam kenegetésére használom.

Eddig szerencsére nem volt gondom a striákkal, de a harmadik terhességem során a hasam rohamos ütemben nő, én pedig mindenképp szeretném megelőzni a bőröm berepedezését.

Eddig előnyben részesítettem a krémeket, bár sokaktól hallgattam az olajok dicséretét, és utána is olvastam, hogy a telítetlen zsírsavakat tartalmazó olajok milyen hatékonyak a sejtek vízvesztésének megakadályozásában, ami a terhességi csíkok kialakulását megelőzheti. Az E-vitamin pedig gyulladáscsökkentő, antioxidáns, bőröregedésgátló – ennél a pontnál be is fejeztem az olvasást, engem megvett.

Az olajokkal szemben eddig az volt az előítéletem, hogy nehezen, vagy semennyire sem szívódnak fel, legalábbis annyi idő alatt nem, amennyi nekem anyaként a fürdőszobában rendelkezésemre áll. Féltem, hogy zsíros foltot hagynak a ruhákon is.

A Wooden Spoon Bio Gyengéd Babaolaj már azzal kellemes csalódást okozott, hogy a kiöntőnyílásán könnyen tudtam egészen kis adagot is magamhoz venni – míg máskor meggyűlt a bajom a hirtelen a tenyeremre ömlő mennyiséggel.

Az igazi pozitív élmény csak ez után jött: ez az olaj TÉNYLEG könnyen felszívódik, beolajozva nem érzem úgy magam, mint egy sütnivaló burgonya.

Az illata kellemes, kicsit gyógynövényes, nem túl erőteljes, ami a babákra nézve kedvező.

Már alig várom, hogy a születendő kisbabámat ezzel az olajjal masszírozhassam!

Arról nem is beszélve, hogy a két – most már nagy – kisfiammal mennyit küzdöttünk a bőrkiszáradás és a koszmó ellen is. Ezzel a teljesen organikus, vegyszermentes olajjal bátran bekenem majd a babámat akár naponta többször is, és mivel nálunk elég kemény a víz, így fürdetés előtt mindenképp. A jelenlegi ajánlások szerint a csecsemőket nem is szükséges naponta, csak hetente 1-2 alkalommal fürdetni, így a többi napon a tisztálkodást, bőrápolást és -védelmet egy babaolajos áttörléssel tudjuk a leghatékonyabban biztosítani. Sokkal kíméletesebb, ha pelenkacserénél is babaolajjal tisztítunk, mint a sok termék esetén alkoholt, kőolajszármazékot is tartalmazó törlőkendőkkel.

S.O.S. – fiús anyuka vagyok

A Wooden Spoon Bio SOS balzsam nálunk azért nem hiányozhat otthonról – és bárhova megyünk, a táskámból sem – mert 2, hamarosan 3 fiút nevelünk. Ez pedig azzal jár, hogy a kisebb-nagyobb sérülések a kirándulások természetes velejárói, nem telik el úgy nyár, hogy a térdükön vagy a könyökükön a bőr párszor le ne cserélődne.

Bármennyire is szeretnénk megelőzni a bajt, és óvatosságra inteni a fiúkat, nem mindig tudjuk megvédeni őket a biciklis tapasztalatszerzésektől, a kalandos bozótfelfedezésektől, vagy a lejtők meghódításától.

Így volt ez a tegnapi túránk alkalmával is, mikor a kisebbik fiam a tenyerét horzsolta le. Anyaként természetesen hiszek a gyógypuszik mindenható erejében, de azt vallom, hogy a hatásukat nem árt megtámogatni egy sebgyógyulást segítő krémmel.

A Wooden Spoon Bio SOS balzsam nem egy zsíros krém, habos állagú, kellemes gyógynövényes illatú, és nem olyan könnyen beszívódó – ami ez esetben előny, hiszen így védőréteget képez a seb felületén. Emellett pedig szintén 100%-ban természetes összetevőivel segíti elő a sebgyógyulást kiszáradt-kirepedezett, gyulladt, irritált, enyhe égési sérülést szenvedett bőrön.

A kisfiam tetszését is elnyerte az állagával, illatával, és azzal, hogy semmilyen csípő, irritáló érzést nem okozott a seb felületére kenve.

Télen kevesebb gondunk van a horzsolásokkal, a gyerekek kézfején viszont extrém módon ki szokott száradni a bőr a hidegtől, és a mostanában különösen fontos gyakori kézmosástól. Az alkoholos kézfertőtlenítésről nem is beszélve! Ebben az időszakban is jó szolgálatot fog tenni, ha az SOS balzsam mindig kéznél lesz.

A leírás szerint a termék pattanások kezelésére is hatékonyan használható, de ezt majd csak a fiúk kamaszodásával fogjuk tudni tesztelni, ami szerencsére még odébb van.

A popsikrém, amit legszívesebben felfalnék

– legalábbis a kellemes kakaós illata alapján, de ezt nézzétek el nekem, várandós anyukának, most minden édes illatú krémet be tudnék kanalazni.

Ezekkel a termékekkel azonban csínján kell bánni: nem mindenki mondhatja el magáról, hogy olyan popsikenőcsöt használ, amelyet még a brit királyi családban is elismernek!

A Wooden Spoon kiemelt márkaként helyet kapott ugyanis a hercegi pár és kisfiuk, Archie közös életét bemutató „Baby Sussex” kiadványban.

Azok a babaápolási termékek, amik még a kifinomult ízlésű, és a környezetvédelem iránt elkötelezett Meghan Markle mércéjének is megfelelnek, biztosan nekünk is beválnak majd! Úgyhogy önuralmat gyakorolva a Wooden Spoon Bio Baba Popsikenőcsöt csak szaglásztam, egy borsónyit kipróbáltam a kezemen, majd félre is tettem, hogy a születendő kisfiam pelenkacseréinél élvezzem az illatát.

Ez szintén egy könnyű, habos állagú, sheavaj, kókuszvaj, kakaóvaj, makadámdió-, kamilla- és édesmandula olaj tartalmú készítmény, a többi pelenkakiütés elleni krémmel szemben nem azt a zsíros hatást kelti, amitől úgy érzed, minden pórust el fog zárni és megakadályozza a bőr természetes lélegzését. Az érzékeny területeken különösen fontos, hogy nem szintetikus anyagokkal és parfümökkel illatosított krémekkel fogom a kisbabám bőrét terhelni.

Tudatos szülőként fontolgattam a mosható pelenka használatát, de – vállalom a megkövezést – nem érzem úgy, hogy az 5 tagúvá bővülő családunk szokásos szennyes ruha mennyisége mellett még a pelenkákat mosni is lesz majd kapacitásom.

A lelkiismeret-furdalásomat enyhíti, hogy legalább azzal teszek a környezetünk védelméért, hogy milyen kozmetikumokat és babaápoló szereket vásárolok.

A Wooden Spoon termékei 100%-ban természetes anyagokból készült, nagyrészt organikus összetevőkből álló biotermékek, mesterséges illatanyagokat, tartósítószereket nem tartalmaznak, és állatkísérleteket sem használnak az előállításukhoz, úgyhogy öko-anyuk számára a legjobb választást jelentik! A cég a gyártás és az értékesítés minden mozzanatában a környezetterhelés csökkentését, a természet és az ember harmóniáját tartja szem előtt.

A Wooden Spoon termékek ára is megfizethető, hosszútávon pedig mindenképp kifizetődő.

https://woodenspoon.hu

Ez is tetszeni fog