Quantcast
Kezdőlap EgészségTerhesség 6 tudományos ok, amiért az augusztusban született babák különlegesek

6 tudományos ok, amiért az augusztusban született babák különlegesek

Kovács Móni

Az augusztusi szülésnek/születésnek megvannak a maga kihívásai. Meleg. Meleg. ÉS még melegebb.  De mindemellett előnyei is vannak. Az idei is forró nyár volt, de higgyétek el, senkinek nincs olyan melege, mint egy harmadik trimeszterben járó kismamának. Az augusztusi babák cserébe viszont ugyanolyan ragyogóak egész évben, mint a nyári napsütés.

1.    Születésükkor nagyobbak

A nyári babák hajlamosak nagyobb súllyal világra jönni, mint a három másik évszakban születő társaik. A nagy súlyuk pedig rövid és hosszú távon is előnyökkel járhat a számukra, szóval ez jó hír az augusztusban szülő anyukáknak!

2.    Felnőttként magasabbak

Ugyanaz a tanulmány, ami a nyári babák nagy méretéről készült, kifejti azt is, hogy az augusztusi babák a legmagasabbak. Ezt részben az alapból is jelentős születési méretnek köszönhetik, másrészt viszont a terhesség alatt emelkedett D-vitamin szint is hozzájárulhat a magasabb mérethez.

3.    Kisebb az esélyük a bipoláris depresszióra

Az augusztusi babák (és szeptemberi uncsitesóik) kisebb arányban küzdenek később bipoláris depresszióval eszerint a 2012-es tanulmány szerint. Ismét a születés előtti magasabb D-vitamin szint lehet a felelős ezért, de a kutatók a mai napig nem tudják biztosan az okát annak, hogy a nyárvégi/ősz eleji gyerekek miért szenvednek kisebb arányban ettől a betegségtől. Egyszerűen nem hajlamosak rá.

4.    Szerencsésnek érzik magukat

Egy 2005-ös tanulmány szerint a március és augusztus között született emberek nagyobb valószínűséggel tartják magukat „szerencsésnek” mint a szeptember és február között született embertársaik. Az őszi-téli időszak szülötteinek mindössze 44,9%-a érezte magát szerencsésnek, a tavaszi-nyári időszakban születettek ezzel szemben 47,9%-ban mondhatják ezt el magukról.

5.    Pozitívabban látják a világot

Különleges, pozitivitást kiemelő temperamentumuk (hipertímiás temperamentum) egyértelműen a tavaszi-nyári születésükhöz köthető. A pozitív hozzáállásnak köszönhetően is szerencsésnek érezhetik magukat.

6.    Ők lesznek az osztályban a legidősebbek (vagy a legfiatalabbak)

Sok kutatás készült arról, milyen hátrányokkal jár a gyerekek számára, amikor augusztusi születésűként megkezdik az iskolát. A szülők egyénenként eltérő döntései azonban hatalmas előnyhöz is juttathatják a gyerekeket.

Egy amerikai kutatás szerint az augusztusi születésű gyerekek kisebb eséllyel tanulnak tovább egyetemen vagy főiskolán. Mindezt azért, meg szeptemberben született idősebb osztálytársaik koruknál fogva egyszerűen jobban teljesítenek náluk, épp ezért úgy gondolják, egész életük során hátrány szenvednek majd, és a felsőoktatásban is kisebbrendűnek érzik majd magukat. Sok gyerek számára az augusztusi születés egyenlő azzal, hogy ők az osztályban a legalacsonyabbak és a legkevésbé tehetségesek, ami az egész életükre kihatással lehet.

Sajnos itthon az új köznevelési törvény szerint az augusztus 31-ig hatodik életévüket betöltő gyerekeknek mindenképpen iskolába kell menniük.

Aki viszont mégis korábban kezd el iskolába járni, tulajdonképpen a társainál egy évvel hamarabb is végez, így hamarabb kezdhet karrierje építésébe.

Mindkét oldalnak megvannak az előnyei és a hátrányai is.

Akár időben kezdik az iskolát, akár nem, az augusztusi babák mindenképp nagy nyertesek!

Ez is tetszeni fog