Pontosan 6 éve, egy ugyanilyen péntek napos délelőtt látta meg a napvilágot a második gyermekem. Már két hónappal ezután kezdett látszani a személyisége, hogy nem lesz vele egyszerű, ugyanis valamiért elutasította teljesen a szoptatás, pedig a testvérét egy éves koráig gond nélkül szoptattam, hírből sem ismerte a tápszert, de a leányzó nem akarta, visított, húzta el a fejét. Így 4 hónapon keresztül fejtem a tejet neki, mellé jött a tápszer, mert hát ugye a babának gyarapodnia kell, én pedig küzdöttem a lelkiismeret furdalással, hogy mit csinálok rosszul, hiszen rengeteg tejem van.
Egy éves kora körül már fixen a bal kezébe fogta rendszeresen az evőeszközt, játékokat, így az is biztossá vált, hogy Ő balkezes, pedig a rokonságban senki nem az.
Az első szava a NEM volt, ezt a mai napig előszeretettel használja.
Rengeteg erőszakoskodás, hiszti két éves korára, pedig előtte vallottam, hogy egy szülőn múlik, hogy mennyire hisztis a gyermeke. A fiam soha nem hisztizett, vagy talán egyszer, az is 10 percig tartott.
De a leányzó, brutális volt, az üzletben a földre vágta magát, és mint egy büdösbogár a földön rángatózott, üvöltött, én meg elsüllyedtem szégyenemben és tehetetlenségemben.
Változtatni kellett valahogy, mert küzdöttünk egymással, sok veszekedés, egyre kevesebb türelem, akaratosság, hisztik sorozata. Nem tudtam vele mit kezdeni, pedig bújtam a könyveket, a netet, kaptam a jobbnál jobb tanácsokat, de nála semmi nem vált be!
Végül, mivel ő még pici, rájöttem, hogy nekem kell változtatnom, kimerült, enervált voltam, és még a család másik két tagjára is figyelnem kellett, nevezetesen a férjemre és a fiamra (és még mindig hol vagyok én?!). Nem volt egyszerű időszak.
Elkezdtem jógázni, elmentem kétszer családállításra, és összeraktam magam lelkileg, valahogy vissza találtam magamhoz, az egyensúlyt és az energiát újra éreztem magamban. És láss csodát, ahogy megértettem (vagy inkább elhittem), hogy miért volt a szoptatásnak is a megtagadása, hogy mi lehet az ő kis fejében, hogy kell vele bánni, radikálisan lecsökkentek a hisztik számai, sokkal nagyobb türelmem lett mindenhez.
Elkezdtünk együtt nevetgélni, programozni, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy jól érezzük magunkat!
Most pedig itt vagyunk, hogy már hat éves nagylány! El sem hiszem, hogy jövőre már két iskolás gyerkőc anyukája lehetek majd! Ők a legjobb tanítóim, és általuk olyan önismeretre tettem szert, ami senki mással nem sikerült volna. Nehéz elhagyni nagyon az otthonról hozott, berögzült szülői mintáinkat, de elég ha csak figyeljük a gyerekeinket, hogy mi NEKIK a jó, igyekszem minél több dolgot megmutatni a kis felfedezőimnek, rengeteget kirándulunk, tiszteljük a természetet, állatokat, soha nem bántanánk egyet sem! Az érzelmi biztonság az egyik leglényegesebb dolog számukra, és ha megvan a bizalom, akkor órákig tudunk velük beszélgetni ma már bármiről, mert ugye már vannak szerelmek, csalódások, örömök, bánatok, ahogy nekünk is voltak anno.
Boldog születésnapot drága kislányom!