Quantcast
Kezdőlap Aktuális 40 évesen választották újra Új-Zéland kisgyermekes miniszterelnökét

40 évesen választották újra Új-Zéland kisgyermekes miniszterelnökét

Kovács Móni

Lelkesen követem Jacinda Ardern munkásságát és nem csupán azért, mert Új-Zéland varázslatos hely, hanem azért is mert mindig érdekelt a nők által vezetett országok sorsa. Most pedig állva tapsolok ennek a 40 éves, kisgyermekes anyának, aki óriási szemléletváltozást hozott többek között a nemek közötti bérkülönbség ellen vívott harcban is.

Nem sok nő akad a világon, aki beiktatása után várandósan kormányozza az országot, majd 3 hónapos kisbabával a kezében érkezik egy nemzetközi megbeszélésre. Persze kapott érte hideget-meleget, de mégiscsak megmutatta, hogy a kisgyermekes édesanyáknak nem feltétlenül csak otthon, a fakanál mellett van a helyük.

A világ vezetőinek mindössze 5%-a nő, és a nők továbbra is elenyésző számban dolgoznak vezető pozícióban az üzleti és politikai életben, valamint a média világában. A politikában dolgozó nőknek csak kis hányada vállal gyermeket az ugyanebben a szektorban dolgozó férfiakkal ellentétben, és azt is tudjuk, hogy a nemek közötti bérkülönbség a gyermek születése után valóságos szakadékká válik.

Éppen ezért volt különösen bátor és kivételes döntés, amikor Jacinda mégis a gyermekvállalás mellett tette le a voksát, ezzel vállalva a közvélemény melegnek tűnő, de kőkemény kritikákat megfogalmazó fogadtatását.

Amikor 11 hetes volt a lánya, és a Csendes-óceáni Szigetekre látogatott egy megbeszélésre, majd azonnal hazaindult, többen élesen bírálták a repülőjegy-költségek miatt. A kislánya még nem kapta meg a szükséges kötelező oltásokat, és bizony sietett haza, hogy megszoptathassa az alig háromhónapos kisbabáját. „Ha nem megyek, ugyanennyi kritikát kaptam volna. Átkoznak, ha megyek, átkoznak, ha otthon maradok.” – mondta akkor. Kislányukról jelenleg férje gondoskodik főállású apaként, amiben szintén úttörőnek számítanak, hiszen Új-Zélandon – akárcsak világszerte – az apáknak nagyon kis hányada vállalja azt, hogy gyermekének elsődleges gondozója legyen.

Jacinda Ardern 2020-as újraválasztását a koronavírus ellen vívott sikeres harcának köszönheti elsősorban, hiszen tavasszal gyakorlatilag 0-ra csökkentette az új fertőzöttek számát, és ezt több mint 200 napig sikerült is tartania. A határozott, időben meghozott lépéseinek köszönhetően izolálta a betegség melegágyát, amit most októberben igyekszik megismételni.

Az ő nevéhez köthető a női bérpótlék is, amit az ugyanabban a munkakörben dolgozó, de kevesebbet kereső nők számára állít ki az új-zélandi kormány a külön erre a célra elkülönített állami fedezetből, ezáltal is felhívva a figyelmet a férfiak és nők közötti bérkülönbség megszüntetésének fontosságára, példát mutatva a többi országnak. Kár, hogy eddig nem sokan követték a példáját.

Elsöprő, szinte 50%-os szavazóbázissal rendelkezik, és ezt nem csak remek politikai érzékének, hanem őszinte, empatikus kommunikációjának és hozzáállásának is köszönheti. Igazán odafigyel arra, hogy mi az, ami problémát jelent országa lakói számára, és első kézből igyekszik megoldást találni mindenre.

Ez a kiváló nő nem csak azzal ír történelmet, hogy ő az országának mindössze harmadik női vezetője, hanem rendkívüli nyitottságával, elfogadásával is elöl jár. Nemrég például a választópolgárok a marihuána és az eutanázia legalizálásáról szavaztak. Az eutanázia engedélyezését a lakosság többsége helyesli, a másik kérdésben azonban megosztott az új-zélandi társadalom.

Jacinda a világon a második (!) nő, aki hivatalban adott életet kisbabájának, és biztos vagyok benne, hogy sok radikális változás elindítója lesz majd hazájában, és remélhetőleg világszerte is. Ezúton is gratulálunk neki, és köszönjük a példamutatást!

Kép forrása: bbci.co.uk

Ez is tetszeni fog