Quantcast
Kezdőlap KedvencekSzülés 15 + 1 dolog amit jó lett volna tudni császármetszés előtt

15 + 1 dolog amit jó lett volna tudni császármetszés előtt

Kovács Móni
császármetszés

Először is szeretném leszögezni, hogy az alábbi írásomat nem elrettentésnek szánom, viszont szeretném, ha minél többen tudnák, hogy mivel járHAT egy császármetszés. Az orvosod jó eséllyel nem mondja el ilyen részletességgel.
Az „én is túléltem, a lényeg hogy egészséges a baba” illetve a „nem tudom, minek kell ezt így felfújni, más kis kibírta” kommentek szintén nem fognak közelebb vinni a valósághoz. Ha valaki ilyen szépen részletesen elmesélte volna, hogy mire számíthatok, talán nem érzem úgy magam, mint akin átment egy úthenger – és nem csak testi, hanem lelki értelemben is.

A második szülésemnek már felkészülve vágtam neki, de nagyon-nagyon jó lett volna, ha az első császármetszésem előtt beszélt volna nekem valaki arról, hogy mégis mire számíthatok. A műtét előtt, közben és utána. Teljesen felkészülni ugyan nem lehet (főleg az elsőre), de fontos tudatában lenni annak, hogy ami velünk történik az normális – vagy éppen nagyon nem az.

1. Kötelező infúzió, esetleg beöntés

A műtét előtt általában beszúrják a kanült (vagy branült, nem tudom melyiket), és lecsöpög egy antibiotikumos infúzió. Van, ahol beöntést is kap a kismama – szerencsére ezt én megúsztam –, és előfordulhat, hogy a lábakat is befáslizzák, ez utóbbi kifejezetten jól is tud esni.

2. Nem biztos, hogy csak az orvosok, ápolók lesznek ott

Készülj fel, hogy talán gyakorlóbabának fognak használni az orvostanhallgatók. Rajtad gyakorolják a branül/kanül-szúrást, a gerincbe adott érzéstelenítőt, és az is elképzelhető, hogy a széttárt lábad köré gyűl egy kisebb tömeg. Természetesen ezt aláírtad a műtét előtti vaskos kis paksaméta alján. Késő bánat. Viszont nekik is meg kell tanulniuk, hogyan történik egy szülés, vagy egy császármetszés, így kicsit még büszke is lehetsz magadra, amiért hozzájárulsz a fejlődésükhöz, tanulásukhoz. (Na nem mintha alapból nem lehetnél büszke magadra! J)

3. A gerincbe adott érzéstelenítőnek is van egy érzéstelenítője

Emlékszem, amikor először szúrták a gerincembe a tűt, és már jól nyomta le a fejem a műtős fiú, izgultam, hogy meg se moccanjak. Pedig először csak a spinális érzéstelenítő érzéstelenítőjét kaptam meg. Ezután szúrták be a gerincembe a „rendes” érzéstelenítőt, ami nem is fájt egyáltalán (kivéve az első műtétnél, mert akkor az orvostanhallgatók kb négyszer szúrtak gerincbe).

4. Lekötözhetik a kezed és a lábad

Én itt kezdtem el nagyon pánikolni és rettegni. Az értelmét azóta sem tudom, hogy miért kellett a jobb lábamat leszíjazni, ahogyan azt sem, hogy a jobb karommal miért kellett ugyanezt megtenni. Be volt kötve az infúzió, a vérnyomásmérő, és annyi kábel lógott körülöttem, hogy ha akartam sem tudtam volna megmoccanni. No meg a félelemtől is teljesen kába voltam.

5. Kaphatsz pánikrohamot

Olyan félelem foghat el, amihez hasonlót még nem éreztél. Persze az is lehet, hogy meg se kottyan érzelmileg az egész, de ha mégis úgy érzed, hogy itt fogsz meghalni a műtőasztalon, tudd, hogy sok más anyuka is érezte már ugyanezt. Hátha ez erőt ad. Tényleg nagyon ijesztő tud lenni, amikor az embert ébren felvágják.

6. Előfordulhat, hogy nem hat az érzéstelenítő

Nem egy olyan esetet ismerek, amikor nem hatott az érzéstelenítő. Van ilyen, előfordul. Fontos, hogy határozottan és nyomatékosan add az aneszteziológus tudtára, hogy valami nem oké, mert érzed a vágásokat. Itt rá szoktak kérdezni, hogy de nem csak azt érzed, ahogy rángatnak? Szerintem el fogod tudni dönteni. Nekem az első császárnál nem hatott az érzéstelenítő, szerencsére komolyan vették és elaltattak, a másodiknál viszont minden a legnagyobb rendben volt.

7. A fájdalomcsillapítás mellett sok más dolgot lehet érezni

A már említett rángatást például. Vagy azt, ahogy az összenövéseket szedegetik szét (ha volt már császárod előtte). Vagy ha a baba feje már nagyon be van ékelődve, és igyekeznek kihúzni. Nagyjából pontosan fogod tudni, hogy mikor mit csinálnak veled, csak épp a fájdalmat nem fogod érezni, inkább maximum csak görcsöket. Azok viszont lehetnek olyan erősek is, hogy hánynod kell majd. Ha nagyon fáj mégis, akkor kérj még fájdalomcsillapítót.

8. Láthatod a babádat!

Bármennyire is félsz, vagy éppen úszol a boldogságban, a legjobb pillanat, amikor az újszülött babádat a fejed mellé rakják pár percre. Minden fájdalom eltűnik erre az időre, és a pici és Te is megnyugszotok, hogy minden rendben. Utána apa kapja meg a kisbabát szőr/bőrkontaktusra.

császármetszés

9. Komplikáció

Természetesen minden szülésnél, minden műtétnél léphet fel komplikáció, ami ijesztően hangzik, de higgy benne, hogy jó kezekben vagy. A műtős csapat bizonyára látott már ilyen esetet és pontosan tudják, mit kell tenniük. Ne ess pánikba! Jó eséllyel elaltatnak, amíg rendbehozzák a dolgokat, és utána esetleg megfigyelés alatt tarthatnak, ami miatt csak később láthatod a kisbabádat. Ugyanígy a picinek is szüksége lehet légzéstámogatásra, vagy egyéb segítségre, akár másik kórházba is szállíthatják egy rövid időre. De ilyenkor is jogod (illetve az apával közösen jogotok) van látni, találkozni vele, akár anyatejet vinni/küldeni Neki.

10. A REMEGÉS

Az egyik legmegdöbbentőbb dolog a műtét utáni remegés. Azt hittem ezt csak a császáros anyukák élik át, mert megy ki a gyógyszer hatása, de ez nem igaz. A hüvelyi úton szülő anyukák is remeghetnek. Hormonális oka van. Készülj fel rá, hogy kontrollálatlanul fogsz reszketni, összekoccannak a fogaid, nem tudsz fogni, és a sebed is nagyon fog fájni emiatt. Szerencsére a nőknek csak kb 50%-a remeg szülés után, így aztán lehet, hogy Te pont nem fogsz!

11. Hasba-könyöklés

Szerencsére nem minden kórházban protokoll, de van, ahol a friss sebedbe óránként belekönyököl egy nővérke, hogy kitolja a méhedben lévő maradék vért. Közben oxitocint is adnak, hogy a méhösszehúzódást segítsék. Pokoli fájdalom, de csak kevés helyen alkalmazzák. Van, ahol aprócska, meleg zsákot tesznek az anyuka pocakjára, ami tökéletesen ellátja a fent említett szerepet, és még kellemes érzést is nyújt.

12. A ZUHANY

Hú, a császárosok legnehezebb pillanata az első felkelés az ágyból, és A ZUHANY. Nem is tudnám mihez hasonlítani ezt a fájdalmat. Talán a fent említett könyökléshez hasonló. Éles, szúró fájdalom, és a hasizmaid; mintha nem is léteznének. Szerencsére a nővérkék segítenek kicsoszogni, de a felkelést, lefekvést neked kell egyedül megoldanod. Én a lefekvéshez nem átallottam háromszor is nővért hívni, mert mindig elfelejtettem, hogyan kell jól csinálni. A zuhany maga nem volt kellemetlen, sőt, jól is esett. A törölközés és a bugyihúzás már sokkal nehezebben ment. Aztán pedig végre meghozzák a babádat, akitől – jó esetben – már el sem kell köszönnöd 1-2 óránál hosszabb távra (és ezt is csak akkor, ha Te akarod).

13. Véralvadásgátló

Ez egy nagyon érdekes téma, sok anyuka kérdezi, hogy ki az, aki kapott véralvadásgátlót, és ki az, aki nem, mi ennek az oka? Nos, azt tudjuk, hogy a trombózis kockázata ilyen nagy hasi műtétnél sokszorosára emelkedik, de mégis minden kórházban – minden orvosnál (?) – más a protokoll. Van, ahol automatikusan felírnak otthonra 30 adag véralvadásgátlót, amit otthon kell magadnak beadni, de van, ahol a kórházi 5-6 szurin túl nem kapsz mást. Biztosan befolyásolja a vérkép és a kismama egyéni állapota is azt, hogy szüksége van-e otthon további megelőző intézkedésekre.

14. Mozogj, amennyit bírsz

Mindenki mondja, hogy pihenj sokat, de valójában ugyanilyen fontos, hogy gyakran kelj fel és sétálj minél többet.  A hasi légzés megkezdésével is sokat tehetsz a gyógyulásodért, a későbbi összenövések megelőzéséért. A legjobb, ha hamar elkezded a regeneráló gyakorlatokat és a hegmasszázst is. Erről például a Császárvonal Facebook-oldalán tájékozódhatsz.

15. Lochia

A gyermekágyi vérzés ugyanúgy eltarthat 6 hétig, de van, hogy tovább is. Láz, vagy hirtelen fellépő erős vérzés esetén irány a kórház. Ha úgy érzed, hogy bármi más nem oké, akkor is menj vissza az orvosodhoz, legfeljebb volt egy fölösleges köröd, de ha fertőzésed van, jó, ha mielőbb antibiotikumot kapsz.

+1 beléd ég a szülőszoba

Akármi is történjék a szülőszobán, valószínűleg egy életre beléd fog égni. Ha szépen, tisztelettel bánnak veled, akkor az, ha pedig tiszteletlenül, megalázóan viselkednek, akkor az. A negatív élményekkel mindenképp foglalkozz, mert akár a babáddal való jó kapcsolatodra is ártalmas lehet a szülőszobai rossz tapasztalat. Szülésfeldolgozás, vagy a babás-mamás csoportok, de akár egy jó szomszéd is segítségedre lehet, hogy kiírd, kibeszéld magadból a fájdalmad, és ha szükséges, akkor mindenképp kérd szakember segítségét is. Ha méltatlanul viselkednek Veled, akkor pedig érdemes akár hivatalos útra is terelni a dolgot, nem csak a saját érdekedben, hanem azért is, hogy más édesanyákkal ne történhessen meg ugyanez.

Ne a fenti lista alapján készülj a császármetszésre, vagy a szülésre! Nagyon fontos a pozitív hozzáállás. Épp elég, ha csak tudomásul veszed a listában leírtakat, és ha bármelyik is bekövetkezik, akkor nem ér teljesen váratlanul.

Boldog babavárást! A többi császáros anyuka

Ez is tetszeni fog