Quantcast
Kezdőlap EgészségJó, ha tudod.. 10 dolog, amit biztosan megtanítok majd a fiamnak

10 dolog, amit biztosan megtanítok majd a fiamnak

Kovács Móni

Amikor huszonévesen felmerült bennem a majdani szülőség gondolata, valahogy mindig úgy képzeltem, hogy lányom lesz. Együtt leszünk majd, ketten a világ ellen. Elmesélek neki mindent, amit nekem nem mondott el az anyám. Írni fogok neki egy könyvet, hogy tisztában legyen az élet buktatóival: szerelem, szex, barátságok, pénzügyi ismeretek – egyszóval minden benne lesz, aminek egy életnek nekivágó fiatal lánynak szüksége lehet.

De fiam született. Egycsapásra jelentéktelennek tűnik minden tudományom. Hogyan is beszélhetnék neki a szerelemről, szexről, női barátságokról (a pénzügyi ismeretek szerencsére nem változnak!) amikor ő férfi?! Természetesen semmi pénzért nem hagynám ki ezeket a felvilágosító jellegű, hatalmas léptékű témaköröket, de azt hiszem, más irányból kell majd közelítenem.

  1. Az élet egy csoda, és te is az vagy!

Ezt még nekem se ártana jobban tudatosítani magamban. Azóta látom így, amióta megszülettél. Tökéletes voltál már az első perctől kezdve, és nekem mindig az is maradsz. Látom benned a végtelen lehetőségeket és támogatni foglak, bármi is legyen a célod. Csodálatos az élet: mindig kiszámíthatatlan, tele van buktatókkal és ráadásul még küzdelmes is. Talán szörnyen hangzik, de hidd el, rá lehet kapni az ízére!

  1. Mindig a jót lásd meg!

Soha ne mondd – de ne is gondold – hogy „Teri néni olyan kövér!” vagy „Luca foga annyira csúnyán áll!” Vedd észre helyette, hogy Teri néninek milyen menő gurulós táskája van, Luca pedig szuperül tud fára mászni! Nem azt mondom, hogy legyél vak, de vedd észre azt, hogy ki miben jó, és ők is azt fogják felfedezni benned! Magadról se feledkezz meg! Ha nem találsz magadban éppen semmi jót, akkor fordulj hozzám bizalommal!

  1. A felnőtteknek sincs mindig igazuk

„Ekkora nagy fiúk már nem sírnak!” – mondtad nekem valamelyik nap. Megállítottalak. Elmeséltem neked, hogy ez bizony nem igaz.

„Nézd meg milyen óriási apa, látod?! Ő is szokott sírni. Anya is szokott sírni. Az felnőttek is szoktak sírni, nem csak a kisgyerekek. Sírj nyugodtan, nincs abban semmi rossz. Csak azért mondta neked ezt a néni, hogy megvigasztaljon. Lehet, hogy ő se tudta jól.”

A programozás nem lányoknak való. Az óvónői állásból nem lehet megélni.  Nekem is mondtak ilyesmit, és sajnos el is hittem. Kérlek, ha neked mond valaki hasonlót, meséld el nekem, és majd elmagyarázom neked, hogy mekkorát tévedett!

  1. Nincs olyan hogy fiús vagy lányos

Akár játék, akár szín, akár foglalkozás. Ha a rózsaszín tetszik, szíved rajta, a kék is ugyanolyan gyönyörű!  Babázni vagy autózni szeretnél? Kipróbálnád a balettet vagy az úszást? Remek! És tökmindegy! A lényeg, hogy sportolj, legyen egy jó hobbid, és örömödet leld abban, amint csinálsz! Ezt soha ne felejtsd el!

  1. Állj ki magadért!

Sokáig nem értettem pontosan, mit is jelent ez. De most elmagyarázom neked. Ha úgy érzed, igazad van, ne fogadd el mások véleményét! Ha úgy érzed megbántottak, tedd szóvá! Nem kell olyan emberekkel barátkoznod, akik nem kedvelnek, vagy rosszul bánnak veled. Bárhol és bármikor fölállhatsz, és otthagyhatsz bármilyen társaságot. Engem is. Apádat is.

  1. Nem vagy ciki

Nincs olyan, hogy valaki ciki. A ciki csak azt jelenti, hogy mi másoknak a véleménye valamiről. Neked ezzel sem kötelező egyetérteni, amitől rögtön ciki lehetsz. Igazából én azt javasolnám, hogy sz@rd le mindenki véleményét, elég arra a néhány emberre hallgatnod, aki igazán ismer, és a javadat akarja.

Nem ciki, ha nem gyújtasz rá, vagy nem iszod magad matt részegre a többiekkel. Egy tüdőrák, vagy egy autóbaleset viszont már elég ciki, pláne ha egyiket se éled túl.

  1. Bulizz, utazz, érezd magad jól!

Ehhez nincs hozzáfűznivalóm, de készíts sok fotót, és mesélj el nekem mindent, nem azért, mert kémkedni akarok utánad, hanem mert érdekel!

  1. Nincsen helyrehozhatatlan „bűn” és nyugodtan követhetsz el hibákat

Talán úgy érzed valamit végérvényesen elszúrtál, de ez nem igaz. Nincs akkora gond vagy probléma, amit ne lehetne helyrehozni. Ehhez remek útitársad lesz a bocsánatkérés és a megbocsájtás. Majd megtanuljuk, hogy kell csinálni! Ígérem, hogy sokat fogod gyakorolni – és én is! J

Ha hibázol, akkor sem történik semmi. A dolgok kétféleképpen sülhetnek el: jól vagy rosszul. Ha jól, akkor egy követendő példát kapsz. Ha rosszul, akkor pedig egy figyelmeztető jelet: ne csináld így/ezt legközelebb! Ennyi az egész.

  1. Nők és férfiak

Hű, ez okozza majd a legtöbb fejtörést az életed folyamán – csakúgy, mint mindannyiunknak. Borzasztó nehéz eligazodni a nőkön (vagy a férfiakon?). Állandóan pörög az agyuk, ezerfelé gondolkodnak és szinte soha nem pihennek meg. Segíts nekik. Kérés nélkül nyiss ajtót, mosogass el, vásárolj be, és meglátod, varázslatos módon jókedv és derű, boldogság költözik majd az életedbe. Ha a nő boldog, akkor te is az vagy. Máskülönben… hát erről majd még sokat fogunk beszélgetni.

  1. Szülők

A szüleid először istenek, utána hősök, majd idióták, kicsit később csak simán hülyék, majd még később újra hősökké válnak. Tudjuk, hogy mi vár ránk, még rémlik mit műveltünk a szüleinkkel. Ne legyen lelkiismeret-furdalásod. Én jól emlékszem az életemnek minden szakaszára, szépen meg fogom várni, hogy eljuss az utolsó fázisba is. Ha előbb mennék el, nos – ne aggódj, akkor is tudni fogom, hogy eljön majd az idő, amikor én is a hőseid közé kerülök.

Ez is tetszeni fog